A magas emberekre jellemzőbb a visszér?

Nagyobb terhet róhat a vénákra a magasság

A magasságunk szerepet játszhat abban, mennyire kímél meg bennünket a visszér – állapította meg egy új tanulmány. Az alacsony emberek örülhetnek jobban, ugyanis a magasak fogékonyabbak a visszér jelentkezésére.

Meglepő felfedezésre jutottak a kutatók: úgy tűnik, az, hogy milyen magasra nőttünk, fontos a visszeresség szempontjából.

“Az új tanulmány szerint minden további 10 centiméter a magasságban növeli a visszér esélyét, nagyjából 25 százalékkal” – emelet ki dr. Erik Ingelsson, a Stanford Egyetem Egészségügyi Iskolájának szív- és érrendszer professzora. – „Egészen komoly bizonyítékunk van arra, hogy a magasság valójában összeköttetésben áll a genetikán keresztül a visszér kialakulásának megnövekedett rizikójával” – mondta, habár a tanulmány tökéletesen nem bizonyította az okságot.

A visszér dagadt, csavarodott, a bőrön át jól kirajzolódó ereket jelent, melyek gyakran sötétlila vagy kék színűek – és legtöbbször a lábakon jelentkeznek.

A visszér nem növeli egy ember esélyét a szívrohamra vagy a stroke-ra” – hangsúlyozta dr. Nieca Goldberg, a New York-i NYU Langone Joan H. Tisch Center női egészségügyi központ vezető kardiológusa. – “Általában jóindulatú.”

Ugyanakkor a visszér fájdalmas, viszkető lehet, s hozzájárulhat a lábak dagadásához a folyadék-megtartásnak köszönhetően – tette hozzá. A visszeresség a nők több mint 25-, s a férfiak 15 százalékát érinti. Hogy miként fejlődik ki? Az ereknek az a dolguk, hogy a vér gyorsan áthaladjon rajtuk a szív felé, egyirányú „szelepekkel”, melyek serkentik a véráramlást. Ám ha ezek a „szelepek” elkezdenek romlani, meghibásodni, a vér felgyűlhet az erekben, s azok dagadni, az érfalak pedig nyúlni kezdenek.

“Az korábban is köztudott volt, hogy genetikai tényezők is szerepet játszanak a visszér kialakulásában” – mondta Ingelsson. A családi halmozódás működik, azaz ha valakinél már jelentkezett visszeresség a famíliában, akkor nálunk is nagy eséllyel kialakul. A visszér kockázatának alaposabb feltérképezéséhez a kutatók több mint 413 ezer ember egészségét elemezték Angliában, 40-69 éves kor között. Ennek keretében a genetikai markereket is vizsgálták, több mint 337 ezer embernél, köztük 9600 visszeresnél. A kutatók megerősítették az ismert kockázati tényezők jelenlétét, így a kort, a nemet, az elhízást, a terhességet és a mélytrombózisos előzményt (amikor vérrög jelentkezik a mélyvénákban, általában a lábakban.)

Ám amikor magasság szerint választották külön az embereket, felfedezték, hogy azoknál, akik a legmagasabbak voltak, 74 százalékkal nagyobb eséllyel fejlődött ki visszér, mint az alacsonyabbaknál. A kutatók számításba vették a géneket is, hogy meghatározzák az ember magasságát és visszérrel kapcsolatos kockázatát – s ugyancsak erős genetikai korrelációt találtak a mélyvénás trombózis és a visszeresség között. Lehetséges tehát, hogy a magasság többletterhelést ró az erekre, miközben igyekszik a vért a szív felé irányítani.

“Ha magasak vagyunk, nagyobb nyomás lehet a vénákon” – fogalmazott Ingelsson. Goldberg hozzátette, hogy a magas emberek csökkenthetik a visszér esélyét, ha viselnek kompressziós harisnyát, különösen azok, akik sokat állnak napközben.

A visszeret egyébként ma már biztonságosan el lehet távolítani lézeres műtét segítségével. Abban az esetben, ha valóban csúnya, kényelmetlen, viszket és fáj a visszér, meg kell fontolni az operáció elvégeztetését.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php