A leggyakoribb szívritmuszavar – ma már járvány

A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar. Járványszerűen terjed, ma már hazánkban 300 ezer ember érintett, de a becslések szerint 30 év múlva ez a szám megháromszorozódik.

Sok esetben már kritikus helyzetben derül ki, pedig leggyakrabban vannak jelei, amivel orvoshoz kell fordulnunk. A Magyar Kardiológusok Társasága arra hívja fel a figyelmet, hogy egyrészt vegyük komolyan testünk jelzéseit, másrészt pedig azok, akik veszélyeztetettek, járjanak rendszeres ellenőrzésre.  Ne a stroke legyen az első jel!

Pitvarfibrilláció. A kórkép, amikor a szív szabályos ütemét biztosító szinusz csomó működése kiesik, és egy a pitvarokból (felső szívüregek) eredő kaotikus, szabálytalan elektromos tevékenység veszi át a szívösszehúzódások vezérlését. A kamrák szabálytalan ritmusban és legtöbbször túl gyorsan húzódnak össze. Szívünk négy üregéből kettő nem jól működik, ezekben pang a vér. A nem, vagy nem megfelelően kezelt pitvarfibrilláció szövődményekhez vezethet, mint a szívelégtelenség vagy a szélütés (stroke) – ami legsúlyosabb szövődmény. De ne ez legyen az első jel!

Képzeljük ezt úgy el, mint egy négyhengeres motort, ahol két henger lényegében leáll. Ugyan a szív még működik, de a két üreg nem „dolgozik”, így az összteljesítmény is csökken: a beteg fáradékony, erőtlen, hamarabb kimerül.  Ráadásul a vér pangása vérrögképződéséhez vezethet, ami a szervezet különböző pontjaira eljutva embóliát okozhat. Elzáródás jöhet létre a koszorúerekben, ilyenkor van infarktus, az agyi erekben, amikor kialakul a stroke, de elzárhatja a vese, vagy a végtagok artériáit is. A pitvarfibrilláció a szélütés kockázatát négy-ötszörösre emelheti, előfordulása az életkor előrehaladtával nő, de bizonyos betegségek is hajlamosítanak rá, így a cukorbetegség, magas vérnyomás, vesebetegségek. Fontos, hogy egyrészt figyeljünk testünk jelzéseire, nem kell megvárni, hogy már a szélütés, vagy embólia tudassa, hogy baj van. Másrészt azoknak, akiknél fennáll a kockázat, kell a folyamatos kontroll. Figyeljük a pulzusunkat és, ha az, vagy a vérnyomásmérő szabálytalanságot mutat, menjünk el orvoshoz”- mondja dr. Csanádi Zoltán kardiológus, Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika igazgatója, egyetemi tanár, a Magyar Kardiológusok Társaságának leendő elnöke.

Fotó: 123rf.com

A szívritmuszavarnak több formája van. Lehet folyamatos, vagy csak időszakos eltérés, ami ritkán, esetleg csak havonta egyszer, kétszer jelentkezik, ez utóbbit sokkal nehezebb kimutatni. Ehhez ma már vannak olyan monitorok, amiket hazavihet a páciens, és ha rendellenességet észlel, saját maga képes az ekg-ját felvenni és akár telefonon keresztül is elküldeni az orvosának, aki ebből már tudja, mi a probléma és a teendő. A hevesebb szívverés persze sok minden miatt kialakulhat, akár egy pánikroham is mutatkozhat ebben, de fontos, hogy elsődlegesen zárjuk ki a szívritmus valós zavarát. A pitvarfibrilláció esetén gyakran lehet szükség alvadás gátló kezelésre, amivel a stroke megelőzhet” – hívta fel a figyelmet Csanádi doktor.

És mik a jelek?

  • Szabálytalan és gyors szívdobogásérzet
  • Fáradtság
  • Légszomj
  • Szédülés
  • Mellkasi fájdalom

Egyes esetekben a pitvarfibrilláció lehet teljesen tünetmentes és csak rutin orvosi vizsgálat esetén ismerik fel. Sajnos, az embóliaveszély ilyenkor is fennáll. Ezért fontos, hogy tapintással tudjuk ellenőrizni a pulzusunkat, amivel felismerhető a szabálytalan szívverés.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


6 hozzászólás

  1. Szücs Istvánné

    Na, ettől vagyok rosszul! Menjünk orvoshoz! Nekem épp ritmuszavarom van! Kértem beutalót a háziorvostől a cardiológiára. Nem akart adni, mert már ebben az évbven voltam! Úgy szintén nem adott laborvizsgálatra beutalót, mert már ebben az évben voltam! Végül a cardiológiára megkaptam a beutalót, , 3 hónap mulva lett is időpont, aminek változásáról az időpont előtti napon értesültewm levéálben. Ujabb 3 héttel eltolták az időpontot. Rengetegen voltunk, az időpontokat nem tartották, végül sikerült megtudni egy nővértől, hogy klima szerelés van a rendelőben, ezért csúsznak. Mi van? A klima-szerelő akkor jön, amikorra egyewztetünk időpontot, akkor viszont nem rendelek be 50 beteget. Épp aznap 32 fok volt már délelőtt, levegőtlen váró, iszonyú kényelmetlen székek, lábom úgy bedagadva, hogy lila volt, a papucs szinte felvágta a bőröm. Mert hogy szívem, az egy dolog. De fáj a rédem, a bokám, a derekam. Mielőtt elájultam volna vissza kértem a papírjanimat, és hívtam egy taxit, hazajöttem. Ritkán idegesítem így el magamat. Ja mikos visszakértem a papirjaim, már 2 órával voltunk túl a berendelt időponton. A hab a tortán, hogy kiderült a terheléses vizsgálatra át kell menni a klinikára, szabadságolás miatt.! Sztóval tudj Isten mennyit kellet gvolna még várnom, hogy megtudjam, át kell mennem a klinikára.! Esküszöm, ez a nap többet ártott, mint bármi más! Annyira, hogy azőta nem is mentem, majd jövőre. De biztosan én leszek a hibás, mert nem vártam újabb 2 órát! Szóval menjünk csak orvoshoz ha betegek akarunk lenni!. A világszínvonalú egészségügyünk! És ezt bizony most csak én írtam le, de mennyi ember van aki hasonlókat írhatna!

  2. Fonyó Irén

    Pacemaker beültetés ellenére ritmuszavarom van. Eddig fél évenként kellett kontrollra mennem a Honvéd Kórházba, ahol mindig megbeszéltük, hogy bizony, bizony… Idén nyugdíjba ment a kardiológusom, ezért elmaradt a szeptemberi kontroll, és azt mondták az időpont kérésnél, majd menjek jövő márciusban. Közöltem, hogy rosszul múködik a szívem, mire a válasz: akkor behozza a mentő. Az Uzsokiban pedig bélfertőzött nénikék közé kerültem a Belosztályra 160-as pulzussal, fulladással, szinte már menni sem tudtam, és állandó rosszullétem volt. Mindez novemberben. Senkit nem érdekel, kivel mi történik, de jó cikkeket lehet róla írni.

  3. Bitó Sándorné

    Annyira igaz amit a második hozzá szóló állit , híába tudom hogy gond van, mire időpontokat kapunk, addigra már nagy a baj. 2018.októbere óta járom a kálváriát, azota sok mindent tudok, de a legközelebbi időpontom egy belgyógyászati vizsgálatra február vége.Gondolom majd ott is kapok időpontot. aztán utánna is kapok majd időpontot, mire az összes vizsgálatnak vége 2-év! és akkor nem is mondtam sokat! De szerintem aki ezt írta tudja, hogy úgy kéne müködni, csak ez nem így müködik!

  4. Szász Lászlóné

    Kedves Doktor Úr
    A felsorolt jelek mindegyike sajnos jelen van nálam.Többször is voltamszakorvosoknál,és a Haller u-i klinikán is. Sima ekg-t csináltak,és felírtakbisoptrolol sandozt /5 mg/.Pulzusomat 120-ról levitte 80.90-re, de PANASZAIM NEM SZÜNTEK MEG. –kérem segítsen–

  5. Szücs Istvánné

    Így igaz! Már bocsánat, de nagyívben sz@rnak ránk az orvosok. Főleg én 79 éves vagyok. Egyébként nekem nincs semmi bajom a ritmuszavarommal, nem is tudnékróla, ha a vérnyomásmérő nem jelzi. Az orvosnál kotrábban- arról volt szó, hogy beszéljünk maj a katéterezésről, meg terheléses vizsgálatról. A legutóbbi vizsgálatnál erről szó sem volt. Mi több, az orvos nem mond semmit, én nem kérdezhetek semmit, akkor minek menjek. Ráadásul az asszisztenső úgy leordította a fejemet, hogy erős kényszert éreztem, kontyát kicsit megigazítani. Na de én nem teszek ilyet, Mindezt azért tette, mert nem bírtam szedni egy bizonyos vérhígítót.Merthogy mások nem panaszkodnak. Nekem kihulott a hajam, bevéreztek a szemeim, székletemben,vizeletemben megjelent a vér, és ha ez nem lett volna elég, 24 órában tartó iszonyú fejfájás, nemhogy aludni nem tudtam, feküdni sem. Mint egy zombi úgy éltem! Nekem ez a tapasztalatom a magyar egészségügyről. Többet nem is megyek kardiológiára, nincs értelme. Szép cikkeket lehet írni, nyilatkozni, tanácsot adni, csak a valósággal ezek köszönő viszonyban sincsenek.!

  6. kovácska lajos

    midez a dübörgő magyar gazdasag következménye