Vigyázz! – Várni kellene a gyerekek oltásával?

Az immunológus úgy gondolja, hogy egyelőre várniuk kellene a szülőknek a gyerekek oltásra való regisztrálásával, hiszen kérdésessé vált, hogy milyen mértékben adnak védettséget az új...
covid teszt

Csak így lehet – COVID teszt kell a gyerkeknek

Mivel az őszi és téli időszakban a nátha és most a COVID is nagyon gyakori, fontos, hogy a szülők pontosan tudják, mi a tennivaló. A K&H gyógyvarázs program szakértője elmondja, mi az első...
gyerek, beteg, lázas

Lázcsillapítás – Szükséges vagy nem?

Hazánkban sokakban boszorkányüldözéses, alaptalan tévhitek és félelmek élnek a lázzal kapcsolatban. Valójában még a magas láz sem okoz semmilyen kárt, ráadásul segíti a gyógyulást, ezért...
beteg gyerek

Ennyire súlyos a COVID a gyerekekre nézve

Hiába a hónapok óta elérhető és megfelelő vakcinák sora, több mint két évvel a megjelenése után is nagy, és egyre nagyobb problémát jelent a koronavírus-járvány. Világszerte küzdenek a...

Bárányhimlő megelőzés: a legfontosabb 72 óra

Évente itthon legalább 400-an kerülnek kórházba bárányhimlő miatt, pedig a fertőzést követő 72 órában még be lehetne oltani őket a betegség ellen, és ezzel meg lehetne előzni a súlyos,...