Új gyógyszer a Hepatitis C ellen!

A rettegett Hepatitis C vírus ellen nemrég jegyeztek be egy hatásosnak tűnő készítményt. Ugyanakkor ez az életmentő gyógyszer jelenleg még nem kapható hazánkban. Dr. Makara Mihály főorvos beszélt a Csak csajok műsorában a betegségről és a gyógyszerről

Ülést hívott össze a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) 2012. szeptember elején. A rendezvény legfőbb célkitűzése nyilvános és érdemi párbeszéd újbóli kezdeményezése az egészségpolitikai döntéshozókkal, valamint az egészségügyi szolgáltatások és gyógyszerek finanszírozásáért felelős szakemberekkel.

Az egyesület tagsága arra vár választ, hogy milyen feltételekkel és mikor részesülhetnek a Hepatitis C vírussal fertőzött betegek a számukra a teljes gyógyulás reményét, következésképpen, az életben maradást jelentő új terápiákban.

Jelenleg közel 3000 olyan Hepatitis C vírussal fertőzött beteg várakozik évek óta új gyógyszer bevezetésére, aki a jelenleg elérhető terápia ellenére sem gyógyult meg.  Ők közvetlenül életveszélyben lehetnek, hiszen azoknál a pácienseknél, akiknek a szervezetében a vírus hosszú időn át jelen van, nagy az esélye a májzsugor valamint májrák kialakulásának.

A Hepatitis C vírus ellen közvetlenül ható, proteáz-gátló gyógyszereket egy éve törzskönyvezte az európai, valamint a magyar gyógyszerügyi hatóság. Ugyanakkor – számos európai és szomszédos országgal ellentétben – ezek a gyógyszerek Magyarországon a betegek számára nem elérhetőek, mivel finanszírozásuk, illetve társadalombiztosítási támogatásuk hazánkban nem megoldott.

A Hepatitis C vírus az egész világon elterjedt. A WHO adatai, 170 millió fertőzöttről számolnak be világszerte. A HCV felelős többek között a májzsugor és a májrák kialakulásáért. A Hepatitisz C főként vérrel való érintkezés útján terjed. A hiedelemmel ellentétben nem a drogfogyasztók által használt közös tű, hanem a fecskendőben maradt fertőzött vér útján. Ritkábban, de nemi úton is terjedhet.
A Hepatitisz C gyakran tünetmentes, a krónikus fertőzés azonban a máj hegesedéséhez, majd több év után májzsugorhoz vezethet. A betegség főbb tünetei a hányás, a levertség, a fejfájás, a végtagfájdalmak, az étvágytalanság.

Dr. Makara Mihály a Szent László kórház központ felnőtt szakrendelőjének főorvosa elmondat, hogy jelenleg a Hepatitis C-vel fertőzött betegeket egy évig tartó, kettős injekciós és tablettás kezelést alkalmaznak a betegeken, ami a 40-50 százalékukat tudja meggyógyítani. A kezelést egyébként nagyjából 10 éve ezzel a módszerrel végzik, egy éve azonban Amerikában és az EU-ban is elfogadtak egy újfajta gyógyszer csoportot. Ez egy kiegészítő gyógyszer a már említett kezelés mellé, de ennek hatására a gyógyulási arány 70-80 százalékra emelkedik.

A VIMOR a szeptember eleji tanácskozáson meghatározta azokat a lépéseket, amelyekkel az Egyesület a krónikus Hepatitis C vírus gyógyítására alkalmazható jelenleg leghatékonyabb három gyógyszer kombinációjából álló kezelés anyagi támogatását kívánja elérni. Szükséges lenne a gyógyszer társadalombiztosítási támogatása – a gyógyszer önköltségen szinte megfizethetetlen – mert közel 3000 ember csak ettől az új kombinált kezeléstől gyógyulna meg!

Forrás: