Tényleg veszélyesek a mellimplantátumok?

Dr. Karvász Tamás plasztikai sebész többek között az is elmondta, hogy ő mindig megadja a betegeinek a választás lehetőségét, és hagyja ők döntsenek, hogy milyen mellimplantátumot szeretnének.

„A botrány abból indult ki, hogy kiderült a gyártó eltért az engedélyezésében szokásos eljárástól, illetve amire engedélyt kapott azt menet közben módosította.” – magyarázza Dr. Karvász Tamás plasztikai sebész„Ez által gyakrabban szakadtak ki az implantátumok.” Ez által a szokásosnak a többszöröse volt a kiszakadási arány.

2010 márciusában Franciaországban kitört a botrány a PIP mellimplantátumokkal kapcsolatban a nem megfelelő minőségük miatt. Bár régebben Magyarországon is széles körben elterjedt volt ezen típus használata, ma már nem alkalmazzák. Az ilyen implantátummal rendelkező nők az ügy kirobbanása előtt nem jelentkeztek problémákkal, viszont a nagy sajtó visszhang után többen és gyakrabban mennek vissza kontrollra.

Arról, hogy ezeket az implantátumokat ki kell e vetetni a hatóságok is állást foglalnak és az orvosoknak ahhoz kell magukat tartani, de egyébként Dr. Karvász Tamás nem szól bele, a beteg dönt. Viszont azoknak a PIP implantátummal rendelkező nőknek, akiket lelkileg megvisel a botrány, érdemes kivetetni.  Több szempontból is vizsgálják ezeket az anyagokat, szigorú minőségellenőrzési teszteket végeznek rajtuk.

A kiszakadás első jelei

„Ezeknél az implantátumoknál, ha kiszakad vannak figyelemfelkeltő jelek.” – folytatja Karvász doktor – „Általában az egyik oldali operált mellben folyadék gyülemlik fel, ezáltal méretváltozás lesz. Általában 1-2 hét alatt alakul ki ilyenkor szemmel láthatóan nagyobb az egyik oldali mell.”

Tehát ezek biztonságosak, semmi féle képen nem okoznak rákot, akkor sem ha kiszakadnak. Azonban nem örök életűek, az Amerikai Egészségügyi Hatóság 12-15 évben határozza meg a mostani szilikon géles implantátumok élettartamát. A PIP implantátum-gyár Marseille mellett működött, de 2010-ben bezárt.

Itthoni beültetések

2001 és 2010 között Magyarországon is beültettek mintegy 4700-5000 PIP implantátumot. Ezek egy kisebb részét szakadás vagy a felhasználó más indoka alapján már kicserélték, de a töltőanyaggal összefüggésbe hozható megbetegedést nem jegyeztek fel. A fejleményeket az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal követi, s a francia hatóságok vizsgálati eredményei alapján ők foglalnak majd állást a teendőkről.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.