Téli ellenségünk: a bőrszárazság

Mindannyian érezzük, hogy sokkal szárazabb a bőrünk, mint néhány héttel korábban. Dr. Körmendi Miklós bőrgyógyászt kérdezzük a téli bőrproblémákról és megoldásukról.

Télen a hidegebb idő miatt kevesebb a faggyútermelése a bőrnek, és a fűtés miatti száraz levegő is szárítja, így sokkal többet kell foglalkozni vele, mint nyáron vagy tavasszal. Ilyenkor egyszerűen hiányzik a nyári napfény, de még az izzadás is. Sokunknak kivörösödik a keze, feldagadnak az ujjai. Ezek teljesen normális reakciók a idegre. A kezünk – főleg a nőké – egyébkén is jobban igénybe van véve. Tanácsos sok krémet használni.

„Az arcbőr, egyáltalán a külső levegővel érintkező bőrfelület nagyon érintett.” – folytatja Dr. Körmendi Miklós bőrgyógyász„Ezek a részek védelemre is szorulnak, főleg ha nem hordunk kesztyűt.”

A gyerekekre is figyeljünk

A gyerekek esetében van néhány fontos szabály, amit be kell tartani. Az egészen piciknél nem ajánlott cumit adni kint, mert akár az is előfordulhat, hogy a nyál ráfagy a kis arcukra. Minden felületet, amit csak lehet, borítson ruha, főleg akkor, ha még a szél is fúj.

Figyelni kell, hogy az orruk mennyire hideg, mert az arcon az áll ki a legjobban, ezért az van kitéve a leginkább a hidegnek. A gyerekeknél és az idősebbeknél is előfordul, hogy séta vagy játék közben nem érzik annyira a hideget, mert mozognak, ezért nem szabad túl sok időt kint tölteni.

„Nagyobb hidegben célszerű több levegőztető időszakot – tehát nem egyszer nagyon hosszan hidegben, szeles időben kint lenni – hanem több részre osztani a napi levegőztetést. ” – magyarázza Körmendi doktor. Ekkor már tettünk a megelőzés ellen.

Előjöhet az ekcéma is

Az érzékenyebb bőrűeknél ilyenkor megjelenhet a száraz ekcéma vagy néhány kiütés a hidegtől, de ezek nem komoly betegségek. Sok bőrbetegség viszont súlyosabbá válik a téli időszakban, vagy akár akkor kezd el kialakulni, ezért mindenképpen figyelni kell a bőrt.

A lakáson belül a párologtatás segít valamit, illetve ilyen időszakban testesebb, zsírosabb krémet kell használni, és gyakrabban is. A síelőknek arra is kell figyelni, hogy főleg tél végén a hóról visszatükröződő nap akár leégést is okozhat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.