Nem vagyok holdkóros! – az alvajárásról

Az alvajáró az alvási szakaszok bármelyikében olyan mozdulatokat, összetett cselekedeteket végzünk, amiket bármikor máskor. Dr. Sándor Edit beszélt a jelenségről.

Az alvajárás népies nevén holdkórosság, paraszomniák, tehát alvás közben előforduló neurológiai problémák csoportjába tartozik. Az alvajárás az alvás bármelyik fázisában előfordulhat, és egyszerű tevékenységek, mozdulatok (felülés, felállás, visszafekvés) épp úgy jellemzőek lehetnek rá, mint az összetett cselekvések (takarítás, autóvezetés).

„Az alvajárás a nevének megfelelően azt jelenti, hogy valaki álmodik, alszik. Pontosan az alvás fázisban jelentkeznek olyan mozgásformák, amik lehetnek egész egyszerűek, de egész bizarrak is.” – magyarázza Dr. Sándor Edit.

Az alvajáró viselkedhet ártalmatlanul, de akár szélsőségesen erőszakossá is válhat. Alvajárás általában a mély, álom nélküli szakaszában jelentkezik. A hirtelen felülést követi az értelmetlen motyogás, majd ez után következik a járkálás.

„Extrém esetekben olyan is előfordulhat, hogy valaki odamegy a hűtőszekrényhez és megeszi, amit benne talál, tehát ez az alvászavar extrém formája.” – magyarázza Sándor doktornő – Sokkal inkább jellemző, hogy 10 perc alatt lezajlik az egész.”

Az alvajárás állapota harminc másodperctől harminc percig is tarthat. A gyerekek 10%-a, valamint minden 50 felnőtt közül egy érintett az alvajárásban. Ha az egyik szülő alvajáró, 45%-os esélye van, hogy gyermeke szintén fogja mutatni, ezen tüneteket, ha mindkét szülő érintett, az megjelenés valószínűsége 60%. A jelenség általában 5-6 éves korban kezdődik, és a tinédzserkor kezdetével eltűnik.

Forrás: