Milyen a cukorbeteg nyár?

Dr. Hosszúfalusi Nóra diabetológus arról beszélt a Csak csajok műsorában, hogy mire kell figyelniük a cukorbetegeknek a nyár alkalmával

Nagyon sokat hallunk arról, hogy a cukorbetegeknek az elsődleges feladatuk az állapotukkal kapcsolatban, hogy folyamatosan végezzenek önellenőrzést, mérjék a cukorszintünket, táplálkozzanak mértéktartóan és mozogjanak. Ezek az alapelvek mindenkor igazak, de bizony a nyári melegben egyéb dolgokra is oda kell figyelni.

Vigyázzunk a sebekkel

A nyár fokozott veszélyt jelenthet az úgynevezett diabéteszes lábszindróma kialakulásában. A nyári melegben mindenki nyitott cipőt, szandált, papucsot visel és így járkál mindenféle terepen. A fűben, a forró homokon mezítláb is közlekedünk. Minden esetben apró, észrevétlen, sérülések keletkezhetnek, ezek pedig súlyos fertőzések és talpi fekélyek kialakulásával járhatnak.

A diéta elhagyása

Emellett gyakran előfordul, hogy a nyaralás, szabadság alkalmával a cukorbetegek részlegesen elhagyják, felrúgják, vagy nem veszik figyelembe a szokásos diétájukat. Ennek a figyelmetlenségnek a magasabb vércukorszint is lehet a következménye.

Izzadunk, de hogyan?

Azt kevesen tudják, hogy a diabétesz gyengítheti a betegek izzadási képességét. Ez annyit jelent, hogy a meleg, párás, forró időjárás veszélyesen lecsökkenti a cukorbetegek testének azon képességeit, hogy szabályozni tudja a vércukorszintet.

Van előnye is a nyárnak!

Erős Antónia – aki köztudottan cukorbeteg – szerint a meleg időben kevesebb inzulint kell beadnia megának, mert a hő hatására több energiát fogyasztunk. Antóniának tehát könnyebb a párás, meleg időben az élete. Emiatt is fontos, hogy többször kell mérnie a vércukor szintjét.

Ezt Dr. Hosszúfalusi Nóra diabetológus is megerősítette, nyáron valóban inkább lemegy a vércukor szint. A nyaralások alkalmával a legtöbben sokat mozgunk, sétálunk, biciklizünk, úszunk, túrázunk. Tehát mozgunk, ami csökkenti a vércukor szintet.

Az említett önellenőrzés, tehát nyáron is nagyon fontos a cukorbetegek életében, hiszen a nagy meleg felboríthatja a szervezet működését.

Forrás: