I-Dosing – mi az a hangdrog?

Az i-Dosing kifejezés egy jelenséget takar, aminek lényege, hogy különböző hangokat hallgatva olyan hatást tudunk elérni, mintha drogokat vettünk volna be.

Az I-Doser névre keresztelt lejátszó egy mindkét fülre ható ritmusgenerátor, ami drogok után elnevezett hangképet állít elő. Ez a program képes eufóriát és orgazmust okozni. A Marijuana hangkép hallgatói állítólag a marihuána fogyasztásának hatásait érhetik el.

A hangdrog az angol i-Dosing kifejezés magyarosított változata. A program kitalálói olyan hangfájlokat hoztak létre, melyeket hallgatva az agyhullámok módosulnak, így az egyes drogoknak megfelelő hatást váltják ki a hallgatóból.

„Tulajdonképpen arról van szó, hogy kifejlesztettek egy szoftvert, hangfájlokkal ahol egy fülhallgatón keresztül a két fülbe különböző frekvenciájú hangok érkeznek. Ez által befolyásolja az agyhullámokat.” – magyarázza Szabó Dóra pszichológus.

Arról van tehát szó, ha a hangok az agy különböző területeit ingerlik, ezáltal különböző érzelmi állapotokat idéz elő. Akár extázist van orgazmust is átélhetünk. Hatását illetően ugyan olyan hátrányokkal jár mintha valamilyen drogot szedünk be.

Szabó Dóra elmondta, hogy a zenét már régóta használjuk, ezért akár még egészségünkre sem lehet káros ez az újfajta bódulat, azonban mint minden más drog, ez is okozhat függőséget, ami nagyon veszélyes lehet.

Magyarországon még annyira ismerik, de a szakértő szerint hamar el fog terjedni. Főként azok a „fogyasztók” veszélyeztetettek, akik önértékelési problémákkal küzdenek illetve azok, akik hajlamosak a szenvedélybetegségekre.

Forrás: