Gyógygomba a tüdőrákra is?

A gyógygombakivonatokat a legvégső esetben használják, holott a megelőzésben is lehetne alkalmazni. Varga Gábor a kivonatok és a tüdőrák gyógyításának összefüggéséről beszélt.

A daganatos betegségek közül a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot, férfiak és nők között egyaránt. A magas halálozási oka lehet többek között a szűrés és a korai felismerés hiányával. Pedig a tüdőrák a leginkább megelőzhető daganat.

Tüdőrák akkor alakul ki, amikor a tüdőben lévő sejtek kontroll nélküli osztódásnak indulnak, és ennek következtében betörhetnek a környező szövetekbe, végső esetben elvándorolhatnak a többi szervekbe is.

Zsuzsa személyes története

Kovács Lajosné Zsuzsa 2010. novemberében ment el szűrővizsgálatra, ahol találtak a tüdejében egy 3,5 cm nagyságú rosszindulatú daganatot, amit meg is műtöttek. Zsuzsa később kemoterápiát is kapott, de a mellékhatások miatt abba kellett hagynia.

A felülvizsgálaton kiderült, hogy több áttét is keletkezett Zsuzsa szervezetében, de ennek ellenére jól érezte magát. Ez után találkozott a gyógygomba kivonatokkal. Hónapokkal később Zsuzsát egy megfázásnak köszönhetően meg kellett röntgenezni. Ekkor derült ki, hogy a 4 cm átmérőjű daganat már csak 1 cm nagyságú.

Kivonat és apigenin

„A Bokrosgomba kivonatról japán klinikai kísérletben kimutatták, hogy az előrehaladott tüdőrákban szenvedők 62,5%-ánál jelentős tumor tömeg csökkenést vagy lényeges általános állapot javulást eredményezett. Más gyógygomba kivonatok, mint pl. a Patkónyelv kivonat tovább növelhetik a terápiák eredményességét.” – olvasható Varga Gábor hatóanyagszakértő honlapján.

„Zsuzsa az apigenint is alkalmazta a gyógygomba kivonatok mellett.” – magyarázza Varga Gábor – „Rájöttünk egy ideje, hogy az apigenin a gyógygomba kivonatokkal együtt alkalmazva jóval jelentőseb hatású.” Az apigenin képes az immunteráiák hatását fokozni.

A megelőzés legyen a cél

A gyógygomba kivonatokat általában akkor alkalmazzák a betegek, amikor más semmi reményük, nem hat a kemoterápia, a sugárkezelés, a műtéti beavatkozás nem lehetséges és az orvosok is lemondtak már a betegről. A szakértő szerint pont ennek az ellenkezője lenne a legjobb megoldás és inkább a megelőzésre kellene használni a kivonatokat.

Forrás:


Egy válasz