Szépségszalon kislányoknak?

Minden kislány szívesen próbálgatja édesanyja magassarkúját, esetlenül botladozva benne a nappaliban, vagy keni össze magát egy kis rúzzsal, hogy “olyan szép legyen”, mint anya.

Ez eddig teljesen rendben is van. Az azonban már erősen elgondolkodtató, hogy – egyelőre elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban – egyre szaporodnak az olyan szépségszalonok, amelyeknek kliensei szigorúan 13 év alattiak, és szüleik komoly összegeket fizetnek azért, hogy akár már pár évesen tökéletes sminkben, manikűrözött körmökkel és frizurával jelenjenek meg az utcán.

A Trendy Monkeys nevű, kislányokat célzó szépségszalon tavaly nyílt meg az angliai Brentwoodban, és hatalmas vitát kavart szülők és gyermekjogvédők, szépségiparban dolgozók és pszichológusok között. Ráadásul a hely éppen azon a héten kezdte meg működését, amikor a brit kormány lépéseket tett a gyerekek ártatlanságának védelmére többek között a nem a túl kihívó gyerekruhák forgalmazásának visszaszorítása által.

Barbie, te vagy a mindenem!

Míg a gyerekeket féltők azt hangoztatták, hogy az efféle szépségszalonok nagyon komoly komplexusokat okozhatnak a kicsikben, a Trendy Monkeys (kb.: Menő Majmocskák) tulajdonosa, Michelle Devine, úgy vélekedik, hogy egy jó smink, vagy egy frizura magabiztosabbá teszi a kislányokat. “A mai korban szeretünk mindent megadni a gyerekeinknek, amit csak akarnak!”, magyaráza Devine. De valóban ők akarják ezt? És szörnyű gyerekkoruk lenne, ha a sminkelés és csillogó ruhák próbálgatása megmaradna az otthoni tükör előtti szépítkezés keretein belül?

gyerek_pedikur

„Amerikában elképesztő kultusza van a Barbie-babáknak”, mondja Gyimesi Szilvia sminkmester, a Sminksuli vezetője, aki kozmetikusként éveket töltött az Egyesült Államokban. “Sok anyuka saját meg nem valósult álmát, a „tökéletes” szépséget igyekszik gyermekén keresztül megvalósítani: a kislányokat már egészen kicsi kortól arra tanítják, hogy nincs fontosabb a külsőnél, a sminknél, a tökéletes frizuránál és alaknál.

Sok kislány édesanyját egyetlen dolog foglalkoztatja csak: hogy felnőve az ő gyereke legyen a szépségkirálynő, amivel hatalmas pénz és siker jár. Iszonyatos erőfeszítések árán, a gyerekkoruktól megfosztva nyomják ezeket a kislányokat egy olyan életstílus felé, ami mögött nincs semmi. A lányok már 17 évesen elkezdik magukon végeztetni a plasztikai műtéteket: kisebb, vékonyabb orrot, telt szájakat, tágra nyílt szemeket, keskeny arcot, nagy melleket csináltatnak maguknak, hogy pontosan úgy nézzenek ki, mint Barbie,” mondja a sminkmester.

A Trendy Monkeys-ban egy Princess Deluxe csomag, amely hajgöndörítést, vagy egyenesítést, csillogó hajspray alkalmazását, egy Princess Party-táskát, egy mini manikűrt és pedikűrt, valamint egy csillámtetoválást és sminket tartalmaz, nagyjából 20 ezer forintba kerül, de ha kihagyjuk a sminkelést és a fodrászkodást, az úgy “csak” 14 ezer.

A kedvencünk azonban a Princess Pamper Party in a Box, ami születésnapi zsúrt jelent a szépségszalonban: nyolc kislány fér bele a csomagba, és mind a nyolcan kapnak gyümölcsös arcpakolást, kéz- és lábkrémet, arclemosó kendőt, sminktermékeket, csillogó tiarákat.

Rózsaszínű papírtányérokból ehetnek, hasonlóképpen rózsaszínű papírpoharakból ihatnak, mindezt egy rózsaszínű terítőn. Van még a csomagban gyertya, lufi, dekoráció, csináld-magad-csomagok és egy nagy zsák édesség, mindez összesen 35 ezer forintért.

Kislányok a vörös szőnyegen

Ennél is továbbmegy a Sweet and Sassy szépségszalon-lánc, amely az Egyesült Államokban 11 állam 24 városában van jelen, és váltja valóra a kislányok, na meg persze a tulajdonosok minden álmát. Van itt “mini mani” és “mini pedi” (mini manikűr és pedikűr), babák első hajvágása-programpont oklevéllel, nyalóka + fotó-opció, de a nagy pénzeket nyilván itt is a szülinapi zsúrok jelentik.

gyerekek_szepsegszalon

A VIP Pajama Party zártkörű rendezvény, amely során a lányok csillogó sminket kapnak, divatbemutatót, valamint táncos és popsztár-dvd-ket tekinthetnek meg, sőt, súlyos fontokért még játszani is lehet, bár valószínűleg ez csak azért van benne a csomagban, hogy ne érhesse szó a ház elejét, hiszen miért is játszanának bármit is ezek az érett lányok, még a végén lepattogzik a frissen felkent körömlakk.

A party után hazavihetnek egy csoportfotót is, amit a szülinapos lány sajátkezűleg írt alá. És ezért az anyukájának kell fizetni… Az A Night on the Red Carpet (Egy éjszaka a vörös szőnyegen) lényege, hogy a lányok kapnak egy Filmcsillag Sminket, és integethetnek a paparazziknak (?) egy igazi vörös szőnyegen, majd díjakat kapnak, de hogy miért, azt nem tudjuk meg. Ezen kívül még öt másik zsúrfajta létezik olyan nevekkel, mint The Ultimate Spa, Fashion Diva, Enchanted Princess, The Magical Fairy és Pop Star. Sajnos a honlapon nincsenek árak, viszont fontos kiemelnünk, hogy minden szülinapi szolgáltatáshoz kérhető egy rózsaszín limuzin is, ami összeszedi party előtt a kislányokat és elviszi őket a szépségszalonba. Nyilván fillérekért.

Kisminkelt majmocskák

A gyermekszépségipar hatalmas üzletággá fejlődött az elmúlt néhány évben. Egy amerikai felmérés szerint tíz kislányból hat (7-10 éves) használ rendszeresen rúzst, ötből kettő szemfestéket. Minden negyedik sminkeli magát és ötből három parfümöt fúj magára reggelenként.

Egy 2005-ben készült pszichológiai tanulmány szerint az 5 és 8 év közötti kislányok több mint fele szeretne vékonyabb lenni. Manapság a kislányok nagyon korán elkezdenek a külsejükkel foglalkozni“, mondja Latasha Malik, a londoni Tantrum luxus gyeremek-szépségszalon társtulajdonosa.  “Sok kliensünk modellek fényképeivel érkezik, hogy megmutassa, milyenné varázsoljuk.”

“Nem akarom, hogy a gyerekemet kinézzék egy társaságból, csak mert nincs kisminkelve”, mondja kezét tördelve egy aggódó édesanya. “Lehet, hogy a mai gyerekek túl gyorsan nőnek fel, de mit csináljak, olyan nagy a nyomás a kortársak részéről! A kislányom barátait már ötéves koruk óta hordják rendszeresen szépségszalonokba!”

gyerek_fodraszat

Az angliai szépségszalon-dömping egyébként az amerikaiak szemében kifejezetten konzervatív. A Los Angeles-beli kislányok már három évesen megtanulják, hogy a manikűr és a pedikűr, valamint a renszeres smink elválaszthatatlan része egy nő mindennapjainak. “A gyerekek különlegesnek és felnőttnek érzik magukat a sminktől!”, véli egy 41 éves anyuka L.A.-ből.

S hogy tovább borzoljuk a kedves olvasók idegeit, létezik már magas sarkú cipő csecsemőknek, fogyasztókapszulával és mellimplantátummal felturbózható virtuális baba kislányok számára, valamint hétéveseknek kínált kitömött melltartó.

“Felháborító, hogy a gyerekek gyakorlatilag egyéves koruktól komplexusosakká válnak, mert azt sulykolják beléjük, hogy másnak kell látszaniuk, mint amilyenek valójában”, mondja Shy Keenan gyermekvédelmi tanácsadó. “A szépségszalonok felnőtteknek valók. Persze, hogy a kislányok úgy akarnak kinézni, mint az anyukájuk, a kisfiúk pedig úgy, mint az apukájuk. De attól, hogy egy apuka birkózó, nem kezdi el a kisfiát szteroiddal telepumpálni, igaz?”

Forrás: https://napidoktor.hu/