Picasso egyszerű falfestéket használt néhány művénél 2013-02-12 Otthon Megosztás: Tweet Pablo Picasso (1881-1973) néhány mesterművének röntgensugaras vizsgálatából kiderült, hogy a spanyol festőművész olykor egyszerű falfestékkel dolgozott a vásznon. A művészettörténészek már régóta sejtették, hogy Picasso egyike volt azon első mestereknek, akik olajfesték helyett falfestékkel dolgoztak, hogy az ecsetvonásokat elrejtő, sima felületet hozzanak létre. Az amerikai Argonne Nemzeti Laboratórium fizikusai a művészóriás 1931-ben elkészült The Red Armchair című festményét vonták speciális röntgensugaras vizsgálat alá, amellyel a pigment részecskék szintjén tudták tanulmányozni a festékanyag összetételét. Az elemzésből kiderült, hogy Picasso olyan zománcfestéket használt, amelynek kémiai összetétele pontosan megegyezik az első kereskedelemi forgalomba hozott falfestékével, a Ripolinéval. A kutatók összevetették a mű festékanyagát a korszakban kapható Ripolin mintákkal, amelyekre az eBay portálon tettek szert – adta hírül a LiveScience című tudományos portál. A szennyeződések vizsgálata révén a szakembereknek még a festékanyag származási helyét is sikerült meghatározniuk. A művészettörténészek szerint Picasso azért kísérletezett Ripolinnal, hogy a hagyományos – lassan száradó és erősen elegyedő – olajfestéktől eltérő hatást hozzon létre a vásznon. A falfesték ugyanis gyorsabban szárad, márványos hatást, tompa éleket, vagy akár festékcseppeket is eredményezve. Az Applied Physics A: Materials Science & Processing című folyóiratban közölt tanulmány szerzői szerint azonban még mindig nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy a falfesték használata volt Picasso jellegzetes stílusának kulcsa. Forrás: