Keresik a legszebb és legtakarékosabb panelépületeket

Keresik a legkorszerűbb, leggazdaságosabban működő és a legszebb panelházakat az I love panel kampány keretében.

A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) által közzétett felhívás célja, hogy konkrét példákon keresztül mutassa be a panellakások előnyeit mind esztétikai, mind rezsiköltség szempontjából – adta hírül a vállalat közleménye.

Értékes nyereményekre számíthatnak azok a pályázók, akik kreatív megoldásokkal tették széppé, egyedivé otthonukat, és neveznek a legszebb panellakás versenybe a www.facebook.com/fotavzrt oldalon. 

A versenyen a játékosok választott felhasználónevükkel képgalériát hozhatnak létre, amelybe maximum öt fotót tölthetnek fel otthonukról, a közösségi oldalon szavazók pedig ezekre az albumokra voksolhatnak majd. 

A játék első helyezettje 300 ezer forint, a második 100 ezer forint, a harmadik helyezett pedig 50 ezer forint értékű lakberendezési ajándékkártyát nyer.

panel

A legtakarékosabb épület pályázatra olyan budapesti távfűtéses panelépületek jelentkezését várják, amelyek az energiahatékonysági szempontokat figyelembe véve törekedtek fogyasztásuk csökkentésére.

A nyertes panelházakat egy-egy napelemmel jutalmazzák, amelynek segítségével az épület villanyfogyasztásának akár évi 10 százalékos megtakarítása is elérhető. Ezen felül a nyertes épületek és lakásaik számára a szolgáltató 20 százalék kedvezményt nyújt. 

A legtakarékosabb épület versenyre a www.fotav.hu oldalon lehet nevezni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.