Jó nekünk a dombház?

Aki buckaházat, dombházat álmodott meg magának, azt nehezen lehetne lebeszélni róla, hogy ilyenben éljen – de nem is kell. A dombházaknak is megvannak az előnyei és a hátrányai.

Azon túl, hogy nagyon mutatós, amint a ház frontjával kimagasodik a domboldalból, mintha csak „ráültették” volna, a dombház egészen egyedi is. Nem véletlenül választják egyre többen ezt a kreatív megoldást – a dombház építés egyre népszerűbb. Mivel szinte a domboldalban csücsül, a visszafogott, természetes megjelenésnek és a körülötte levő növényzetnek köszönhetően szinte eggyéolvad környezetével a földház.

dombház előnyei közé sorolandó tehát rögtön, hogy nem óhajt kilógni a szép, természeti környezetből – éppenséggel olyan anyagokból készül, mint a hántolt tégla vagy natúr téglából építik, a falazat kő felületű, a ház előtetőzetét fa gerendákból alkotják meg. Akár újrahasznosított építőanyagok felhasználására is van lehetőség, így a dombház még környezetbarát is. Olyan, akár egy kis odú a természet lágy ölén. Mindenki beleszeret, aki csak meglátja!

földház

dombház előnye ugyancsak, hogy fokozott hőtároló képességgel van megáldva, vagyis nyáron nem hagyja, hogy teljesen átmelegedjen az épület, a hideg időszakban pedig nem hűlhet ki igazán. Sőt, remek a hangszigetelésük is, így nem kell attól tartani, hogy megzavarnak minket egy kellemes vasárnap délután, ha a szomszédnak esetleg füvet nyírni támad kedve.

dombházak előnyei közé sorolható még, hogy páratlan érzés belépni egy ilyen otthonba – különleges kialakítása, kupolás beltere nemcsak látványra csodálatos, szinte áhítatot vált ki. Kreatív berendezésre itt bőven van lehetőség, hiszen egy dombházat másként kell belül megtervezni, mint egy átlagosat (ezért aki nem akar sokat gondolkodni a berendezésen, hanem kész bútorokkal készülne, ne gondolkodjon dombházban sem…)

Persze, a dombházak hátrányaival is szembesülnie kell annak, aki ilyenben gondolkodik. A mutatós földházak építésének engedélyeztetése nem éppen könnyű – ez pedig sokszor annak köszönhető, hogy mivel egészen másként készül, mint egy átlagos ház, a fogalmak, melyeket az építési hatóságok alkalmaznak, nem mindig lesznek egyértelműek a dombházra vonatkoztatva. Az illetékesekkel mindig alapos egyeztetésre van szükség, hogy minden megfeleljen az előírásoknak, az állandó kapcsolattartás is előnyt jelenthet az engedélyezés szempontjából.

dombhaz

Nyilván a dombház építése sem kis feladat – olyan kivitelezőt kell találni, aki ért a különlegesebb szerkezetekhez is és jó referenciákkal rendelkezik.

Mindenesetre, ha dombház mellett döntünk, harmonikus életre számíthatunk – egy ilyen térben ugyanis a tapasztalatok szerint sokkal kifejezettebb a lakók közti összhang, az emberek szívesen tartózkodnak a házban. Olyan embereknek ajánlott a dombház építése, akik a természettel szinte eggyé szeretnének olvadni és szeretnének egészséges környezetben élni. Fontos számukra az egyediség, ugyanakkor szívesen használnának újrahasznosított anyagokat a ház építéséhez.

Olyanoknak ajánlott, akik nem akarnak sokat költeni fűtésre és hűtésre, ellenben arra szánni tudnak energiát, pénzt és időt, hogy otthonuk tökéletes legyen, a kihívásoktól nem rettennek vissza. Mindenképp dombház ajánlott azoknak, akiknek megvásárolt telkén másmilyen ház nem igazán kivitelezhető.

dombház kiválóan véd az időjárás viszontagságaival szemben – ez manapság igen nagy előny lehet -, ráadásul egy pompás, hangulatos házat kapunk vele, amelyben nemcsak lakik a család, hanem össze is tart. Aki tehát szeretne egy pozitív energiákkal teli otthont, mindenképp szavazzon a dombházra! Hosszútávú megoldás, így csak az vágjon bele az építkezésbe, aki nem akarja nagyon olcsón megúszni a dolgot, nem szeretné később megváltoztatni, bővíteni a tereket vagy pár év múlva továbbállni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.