Így marad meg a diónk télen

Az utóbbi időben talán még fontosabbá vált a dió helyes tárolása, amikor az új kártevő, a dióburok fúrólégy feldézsmálja előlünk a termés nagy részét.

dióburok fúrólégy károsításának hatására felére esett vissza hazánkban a diótermés az elmúlt években. A nyugatról terjedő kártevő már megjelent a Duna túloldalán is, és nyomában nagy pusztítás tapasztalható. Fontos tehát, hogy a meglévő készleteinket megfelelő módon tároljuk el a következő évre/évekre.

Fotó: 123rf.com

Dió tárolása szüret után

A pucolatlan diót szüret után ki kell szárítanunk, amelynek legjobb módja, ha kiterítjük száraz, szellős helyen – mondjuk egy padláson vagy csapadéktól védett teraszon, garázsban. A száradás kb. 2 hónapig tart, közben néha forgassuk meg, majd akasszuk fel lyukacsos zsákba. Hűvös helyen akár 1-2 évig is tárolható, de érdemes mielőbb felhasználnunk.

Meleg helyen, lakásban a diót nem érdemes tartunk, mert könnyen megavasodhat.

A pucolt dió még kényesebb a tárolásra, a spájzban ráadásul könnyen a molyok martalékává válhat. Pucolva vagy ledarálva, légmentesen lezárva tegyük a mélyhűtőbe, s csak közvetlenül a felhasználás előtt vegyük csak elő.

 

Forrás: edenkert.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.