Így hat a kakaó az agyra

A kakaó flavonoidjai egészséges felnőtteknél fokozzák az agy oxigénellátását, ezzel javítják a kognitív teljesítményt egy új amerikai kutatás szerint.

Jobb eredményeket mutattak a gondolkodást igénylő, bonyolult feladatok megoldásában azok a résztvevők, akik előtte kakaóflavonoidokat fogyasztottak

– derült ki az Illinois-i Egyetem honlapján megjelent kutatásból. A kutatók olyan felnőtteket kértek fel, akik nem dohányoztak, nem volt tudomásuk agyi, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi betegségükről.

A 18 résztvevőt két szakaszban tesztelték, az egyik előtt flavonoidokban gazdag, a másik előtt feldolgozott, nagyon kevés flavonoidot tartalmazó kakaót kaptak. Se a résztvevők, se a kutatók nem tudták, mikor melyik kakaót fogyasztották.

Foto:pixabay.com

Mintegy két órával a kakaó fogyasztása után a résztvevők öt százalék szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be, amivel azt szokták vizsgálni, hogyan reagál az agy érrendszere erre a kihívásra. A szervezet erre jellemzően úgy válaszol, hogy növeli az agy vérellátását, ami több oxigént jelent, és lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg – mondta el Gabriele Gratton, az egyetem professzora. Funkcionális közeli infravörös spektroszkópia (NIR-spektroszkópia) eljárással megmérték a homlokkéreg oxigénellátottságát. Ez az agyi terület kulcsszerepet játszik a tervezésben, a viselkedés szabályozásában és a döntéshozatalban is.

A kakaóbabból készült italt egykor legendás vágykeltő és gyógyító szerként fogyasztották. Azóta tudományos eredmények sora látott napvilágot, melyek magyarázatot próbálnak adni e népszerű élelmiszer egyedülálló hatásaira.

A kakaó mint afrodiziákum?

A kutatók emellett bonyolult feladatok elé állították a résztvevőket, ahol időnként ellentmondásos vagy egymással versengő utasítások között kellett eligazodniuk. A résztvevők többségének agyában gyorsabb és erősebb oxigénszállítást mértek, ha kakaóflavonoidokat, mintha semmit, vagy kevés flavonoidot tartalmazó kakaót fogyasztottak.

Foto:pixabay.com

A flavonoidos kakaó fogyasztása után jobban teljesítettek a kognitív tesztek többségén is: 11 százalékkal gyorsabban oldották meg a komplex problémákat ahhoz képest, amikor nem, vagy kevés flavonoidot fogyasztottak. A könnyebb feladatoknál azonban nem volt mérhető különbség. “Ez arra utal, hogy a flavonoidok a nagyobb kihívást jelentő problémák esetén segíthetnek” – mondta Catarina Rendeiro, a Birminghami Egyetem táplálkozáskutatója.

Foto:pixabay.com

A résztvevők szervezete nem egyformán reagált a kakaóflavonoidokra. A legtöbbnek segített, de volt egy kis csoport, amelynek nem. A 18 fős csoportból négynél nem mutatkozott különbség, ha flavonoidok után végezték el az oxigénellátási tesztet és a bonyolult feladatokat.

Mivel ők voltak azok, akik már a legelső, flavonoidok nélküli vizsgálatokban is a legjobb eredményeket mutatták, ez azt jelentheti, hogy akik már eleve fittek, azoknál nincs sok lehetőség a javulásra

– magyarázta Rendeiro.
A Scientific Reportsban megjelent tanulmány szerzői szerint az eredmények arra utalnak, hogy a kakakóflavonoidok fogyasztása után javuló vérellátás összefügg a kognitív működés javulásával.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.