Frissebb, egészségesebb otthon – Tavaszi nagytakarítással! 1.rész

Bizonyára eltelt már egy kis idő a legutóbbi alapos tisztítások, súrolások, porszívózások óta – a tavaszi nagytakarítás nemcsak azért fontos, hogy újra körültekintőbben nekilássunk otthonunk rendberakásának. Egészségesebbé és hatékonyabbá tesszük a lakásunk!

Melyek a legjobb, tavaszi nagytakarítás során ajánlott feladatok?  

Az év nagyrészében csak a legszükségesebb takarítanivalókat végezzük el – van, amikor arra sincs időnk és energiánk. Ilyenkor, viccesen szólva, az „ahol a papok táncolnak” elv alapján a látható részeket igyekszünk rendberakni a házban, ami a szem elől rejtve marad, azzal kevésbé foglalkozunk.

Az őszi, majd pedig a tavaszi nagytakarítás azonban kiváló alkalom arra, hogy alaposabb munkát végezzünk, még a könyveket is kiszedjük a polcról és kitöröljük az alattuk levő felületet. Ennek a nagyobb takarításnak nemcsak az a jelentősége, hogy minden tiszta és friss lesz – úgy is megélhetjük, hogy a régit kisöpörjük, és új energiákkal töltekezünk, beengedjük otthonunkba az újat. Kifelé a porral, kosszal, a már nem kívánt tárgyakkal! Több fényt engedhetünk be, a levegő minőségét javíthatjuk.

1.Konyhai berendezések mélytisztítása: noha minden nap használjuk őket, általában csak felületesen töröljük le. Ha jó állapotban szeretnénk azonban megtartani őket, ilyenkor érdemes mindet alaposan is megtisztogatni. Járassunk tisztító ciklusokat (persze a gyártó utasítása szerint) a mosógéppel, mosogatógéppel és a sütővel. Majd a külső részeket is tisztítsuk meg, a fogantyúkat, tömítéseket. A szárító nyílásokat is portalanítsuk, a szöszöket távolítsuk el a hatékonyság és a biztonság fokozása érdekében. A hűtőszekrény belsejét takarítsuk ki alaposan, miután áramtalanítottuk és az élelmiszereket hűs helyre raktuk erre az időre. Dobjuk ki, amire már nincs szükségünk. A porcicákat is eltüntethetjük alóla, ha kissé elhúzzuk a hűtőt.

konyha_takaritas

2.Ablakok és ajtók: sosem egy élvezet minden ablakot megtisztítani, de jutalmunk a jobb kilátás, a nagyobb fény a helyiségekben. Először a port és pókhálókat távolítsuk el puha ronggyal, majd készítsünk enyhe fehérecetes oldatot vízzel és mossuk át vele az ablaktáblákat. Használjunk mikroszálas törlőkendőt, hogy csíkmentes felületet kapjunk. Sose feledkezzünk meg az ablaktáblák belső feléről sem. A külső ablaktáblákat érdemes szintén portalanítással és a kosz eltávolításával kezdeni – ronggyal tisztítsunk és meleg, szappanos vízzel. Ezután itt is alkalmazzuk az ecetes vizes megoldást, mikroszálas kendővel. Az ajtókat súroljuk le kívül és belül, majd tisztogassuk meg a kilincseket.

tavaszi_takaritas3

3.Függönyök: noha ugyanolyan piszkosak lehetnek, mint otthonunk más részei, ritkán foglalkozunk velük. Hogy hogyan tisztítsuk őket a tavaszi nagytakarítás keretében, az nagymértékben függ az anyaguktól és a rájuk vonatkozó utasítástól. A mosást és a szárítást egyaránt a gyártó előírása szerint kell végezni, különben kárt okozhatunk az anyagban. Ha a függönyöket kimostuk, a sötétítőkkel is így járjunk el: enyhe szappanos vízzel mossuk meg őket és szárítsuk meg, mielőtt visszaakasztjuk a helyére. Míg a függönyök lent vannak, érdemes alaposan körülnézni, hol lehet még pókháló vagy egyéb piszok, melyet most alkalmunk van eltávolítani.

takaritas3

4.Szőnyegek és textíliák: ezek az otthoni kiegészítők aztán sok port be tudnak gyűjteni. A normál porszívózás csupán a felszínt takarítja ki. A kisebb szőnyegeket betehetjük a mosógépbe s utána megszáríthatjuk. A nagyobb méretűeknél a legkörnyezetkímélőbb megoldás, ha gőzzel takarítjuk fel őket. Gőzzel tisztító berendezést lehet bérelni és tökéletesen elvégzi a munkát. Ha nem szeretnénk az általa használt tisztítószerekkel dolgozni, cseréljük azt vízre és ecetre (egy csésze ecethez 4 liter vizet adjunk). S ha már itt tartunk, akár kedvenc illóolajunkból is cseppenthetünk bele – kellemes illat lesz a helyiségben! Ha van rá mód, akár kétszer is végigtisztíthatjuk a géppel a szőnyeget s csak száradás után húzzuk vissza rá a bútorokat.

tavaszi_takaritas2

5.Ágynemű: noha a többségünk gyakran mossa az ágyneműt, az ágy többi részéről elfeledkezünk. A legtöbb párna, tollból vagy szintetikus anyagból kimosható a mosógépben, forró víz használatával. Utána szárítógéppel könnyíthetünk a száradásukon – alacsony hőfokot használjunk, hogy a nedvességtől megszabaduljunk és szépen felpuhuljanak. Ha készen vagyunk, mosható védőhuzattal vonjuk be a párnákat, így a tavaszi nagytakarítás után is sokáig szépek, frissek maradnak, csak a huzatot kell újra mosni.

A paplanokat, takarókat, huzatokat utasításuk szerint érdemes mosni, tisztítani, a matracokat pedig alaposan porszívózzuk ki – s közben ne feledjük, hogy két oldaluk van.

6.Bútorok: töröljük le a keményfa és egyéb szilárd felületeket meleg, szappanos vízzel, persze alaposan kicsavart ronggyal. Majd itassuk fel alaposan a nedvességet egy száraz ronggyal. Viaszozzunk is, ha szükséges. Kárpitozott bútorok esetén vegyük le a párnákat és porszívózzuk le a felületüket, így a portól és piszoktól megszabadítjuk őket. Ne hagyjuk ki a hasadékokat, a bútorok hátulját, oldalát, kartámaszait sem. A lehetséges foltokat az anyag és a gyártó utasításai szerit távolítsuk el. Kiváló, mindenre alkalmas folttisztítót készíthetünk, ha egy rész mosószert összekeverünk egy rész vízzel, majd felhabosítjuk a mixet és bedörzsöljük vele a foltot. Ezután vízzel mossuk át és szárítgassuk meg.

7.Portalanítsunk alaposan: a tavaszi nagytakarítás alkalmával a nehezen hozzáférhető helyekről se feledkezzünk meg. Kezdjük felül: portalanítsuk a mennyezeti ventilátor lapátokat, az ablakok burkolatát, a szekrények tetejét, a magasabban levő polcokat, majd haladjunk lefelé. Ne hagyjuk ki a párkányokat, a szegélyléceket sem. A szemünk magasságában levő dolgokkal már könnyebben fogunk haladni.

A cikket folytatjuk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php