Ezért nem működnek az újévi fogadalmaid!

Az újévi fogadalmak nagyját még januárban megszegik. De vajon miért?

Biztos te is tettél már ilyen fogadalmakat – most őszintén, sikerült megtartanod őket? A legtöbben ott bukják el, hogy teljesen új szokásokat próbálnak a napirendjükbe erőszakolni – túl hirtelen, túl gyorsan, mindenféle tervezés nélkül.

Ott vannak például az edzőtermek:

aki rendszeresen jár, tudja, hogy januárban zsúfolt pokollá válnak, mindent elárasztanak a vadonatúj edzőruhában feszítő újoncok, akik nagyja – tisztelet a kivételnek – nem ismeri az edzőtermi etikettet. Mindennap lejárnak, sokszor órákat töltenek a teremben. Aztán februárra eltűnnek, csak néhány elszánt kezdő marad, akik tényleg komolyan veszik ezt az egészet. A többiek feladták.

Foto: Unsplash

A hirtelen elhatározás lelkesítő, de tervezés nélkül az egész mehet a levesbe. Érdemes lépésenként haladni, egy személyre szabott edzéstervvel és diétával, amit fokozatosan alakítasz az igényeidnek és erőnlétednek megfelelően. Ebben segít, ha alapos kutatómunkát végzel vagy beszélsz egy személyi edzővel/dietetikussal.

Persze idén még várhatunk egy kicsit, amíg kinyitják az edzőtermeket és biztonságossá válik a közösségi edzés – de rengeteg otthon végezhető edzéstervet és ingyenes edzővideót találsz, akár fogyni, szálkásodni vagy izmot építeni szeretnél.

Szintén sokan fogadják meg, hogy spórolni fognak.

Foto: Unsplash

Egy hónapig még megy is, aztán jön egy leárazás, és BUMM…

A bankszámla egy hatalmas ütéstől a padlóra kerül, és onnantól “most már úgyis mindegy” alapon folyamatosan jönnek a felesleges költések.

Ennek egyszerű az oka.

Bármekkora klisé is, felgyorsult világban élünk – folyamatos impulzusokra vágyunk, a hedonikus örömök hajszolása tölti ki mindennapjainkat. Biztos ismerős: új ruhát akarsz venni, a legújabb telefonra vágysz, nem tudsz nemet mondani egy cipőre a kirakatban (hiába van már otthon négy hasonló), és elengedhetetlen a túlzott alkoholfogyasztás a bulizáshoz.

Néha erre is szükség van, ez tény. 2020-ban például a szorongás, valamint a közösségi élmények elmaradása miatt megnőtt az online vásárlások száma – a vásárlással és a csomagbontással járó izgalom kicsit enyhítette a karantén kínjait, de érdemes a shopping helyett valamilyen költséghatékony és építő hobbit találnod.

Sokan azzal jönnek, hogy “de hát megérdemlem, megdolgoztam érte” vagy elhangzik a marketingesek egyik kedvenc instant bölcsessége, a mindenre feljogosító “Treat Yourself” szlogen, vagyis “Kényeztesd magad”, mindenáron. Ami tök oké lehet néha – egy új cipő, amire már régóta vágytál, nagy örömet tud okozni. És a néhanapján túlzott alkoholfogyasztással sincs gond. De a tárgyak és az instant élvezetek folyamatos hajszolása nem tesz elégedetté – ezek mégis csak felszínes dolgok, valószínűleg a halálos ágyadon az életed összegzésénél nem azon fogsz örömködni, hogy “de jó, hogy ennyi cipőt/ruhát/telefont/vettem”.

Foto: Unsplash

Fektess nagyobb hangsúlyt az eudaimonikus, vagyis a nem öncélú, nemesebb célok által okozott boldogság keresésére. Fejleszd magadat, segíts másokon, alakíts ki teljesebb kapcsolatokat, törődj jobban a körülötted levő emberekkel, állatokkal – a környezeteddel.

Ezek az örömök hosszabb távra szólnak – ha nagy hangsúlyt fektetsz rájuk, és kiegészíted őket néha egy-egy pillanatnyi élvezettel, sokkal felszabadultabb lehetsz.

Hidd el, a rengeteg cipőből és ruhából álló ruhatár nem okoz igazi boldogságot – sőt, általában több frusztrációval jár.

Érdemes lecsupaszítanod a gardróbodat, akár egy kapszularuhatárat is kialakíthatsz – ebben segítünk sorozatunkban. Legyen egy gyűjteményed, amelynek mindegyik darabját bármikor felvennéd: ha a viselésük jó érzéssel tölt el, akkor maradjanak csak meg. Ha picit kényelmetlenek vagy nem állnak tökéletesen, akkor ajándékozd el őket vagy adományozd olyanoknak, akik rászorulnak. Ha újabb darabokról van szó, el is adhatsz néhányat.

(Most a túlzott ruhavásárlás csak egy példa volt, azért választottam, mert az egyik leggyakoribb vásárlási függőség boltkóros társaink között. De ugyanez a helyzet az órákkal, az elektronikai cuccokkal, az autókkal/motorokkal és minden fogyasztási cikkel. Ne csak ezekben keresd a boldogságot, és lehetőség szerint ne a mennyiségre hajts.)

De ne csak a konkrét fogadalmakat nézzük, foglalkozzunk kicsit az egész fogadkozás mechanizmusával.

Foto: Unsplash

Valamiért mindenki azt várja, hogy ha eggyel nagyobb számot ír a keltezésnél – amit mindig elront az első hónapokban –, akkor minden megváltozik.

Ne az új évtől várd a csodát – a január elseje nem fogja mágikus módon megváltoztatni az életedet. De nem rosszabb alkalom az elhatározásokra, mint bármelyik másik nap. A határidők, a rendszer, az év-/hónap-/hétkezdések jól jöhetnek, ha valami újba vágnál.

Ha segít a szimbolikus tiszta lap, akkor jó, de ne hidd, hogy varázsütésre új emberré válsz 2021-ben. Ne akarj új életet kezdeni – lehet, hogy az elején baromi lelkes vagy, de ez káros is lehet, így könnyen túltolhatod az egészet, és kiégsz még az év elején –, inkább haladj lépésről lépésre. Minden egyes nap tegyél valamit a célodért. Nem kell, hogy nagy dolog legyen, a lényeg, hogy haladj.

Viszont az év nyitása segíthet a tervezésben.

Foto: Unsplash

Nézd meg, milyen sikereid voltak az elmúlt tizenkét hónapban és tanulj az év kudarcaiból. Ez utóbbi talán még hasznosabb – ha megtalálod, hol hibáztál, rengeteget fejlődhetsz. 2020 durva év volt – viszont lehetőséget adott az önismeretre.

Összegezd, életed melyik területén van szükséged fejlődésre. És ezt most ne csak munka szempontból nézd – törekedj az egyensúlyra.

Érdemes lehet akár három vagy négy kategóriát felállítanod a tervezéshez:

– Személyes fejlődés

– Család és barátok

– Karrier

– Otthon

Biztos vagyok benne, hogy mindegyikhez tudsz írni legalább egy sikert és valamit, ami javításra szorul.

Néhány ötletet is összeszedtem, hátha segít valamelyik.

Személyes fejlődéssel kapcsolatos tervek

Foto: Unsplash

– Olvass naponta. Kiváló írónk, Dragomán György mondta, hogy olyan élete nem lehet az embernek, hogy nincs legalább harminc perce olvasni egy nap. Néha tedd félre a telódat, és válassz helyette egy jó könyvet. Vagy olvass egy könyvet a telódon. De a Kindle is tökéletes választás, főleg ha nem szeretsz vaskos kötegeket hurcolászni magaddal.

– Minden nap szakíts magadra egy kis időt. Tudod, énidő. Van itt róla egy rovatunk is, IDE kattintva pedig megtudhatod, miért is jó ez neked.

– Mozogj rendszeresen. Nem muszáj feltétlenül edzened parkolj messzebb a munkahelyedtől, ha nem home office-ban tolod, járj biciklivel, lépcsőzz a liftezés helyett, menj el néha sétálni… Egyszerű dolgok, mégis sokat számítanak.

– Egyél rendszeresen és mértékkel. Fehérjét, lassan felszívódó szénhidrátot, rostokat, vitaminokat, telítetlen zsírokat. Például az északi, skandináv étrend nagyon egészséges: sok hal, főtt krumpli, zöldségek és gyümölcsök. A rendszeresség meg legyen olyan, ami neked és az életstílusodnak megfelel. Ha ötször szeretsz kevesebb adagokat enni, akkor hajrá. Ha a két nagyobb étkezésben hiszel, akkor azt nyomasd. Ha nem szeretsz reggelizni, ne erőltesd magadba a zabkását vagy a rántottát: az átmeneti böjt (amikor a felkelést követő 4-7 órában nem eszel) is egészséges, számos dietetikus és fitneszszakértő ajánlja.

A szereteiddel kapcsolatos tervek

Foto: Unsplash

– Mindennap szakíts időt a szeretteidre. Beszélgess velük (akár csak online), kérdezd meg, milyen napjuk volt, ha tudsz valamiben, segíts nekik.

– Ha beszélgettek, ne csak te beszélj. A Dalai Láma mondta, hogy

“Ha beszélsz, csak azt ismétled el, amit már amúgy is tudsz. De ha hallgatsz, könnyen lehet, hogy valami újat tanulsz.”

A beszélgetések nem csak arra valók, hogy kiöntsd a lelkedet a másiknak vagy a saját egódat simogasd életed nagy hőstetteinek vagy vicces élményeinek ecsetelésével. Néha erre is szükség van, de ha figyelsz a másikra, és egyenrangú felekként, nem egymás szavába vágva beszélgettek, mindkettőtök számára sokkal jobb élmény lesz a társalgás.

– Írj rá a barátaidra/rokonaidra, akikkel már rég nem beszéltetek. Ha tudtok, videóchateljetek ; hidd el, jó lesz újra látni egymást.

Karrierrel kapcsolatos tervek

Foto: Unsplash

– Tanuld meg beosztani az idődet. Mérd le stopperrel egy hónapig, az adott, ismétlődő jellegű feladat mennyi időt vesz igénybe. A végén átlagold, és az így kapott számok segítségével könnyebben megtervezheted a napjaidat.

– Kapcsold ki a push értesítéseket. Facebook, Messenger, Gmail, Viber, WhatsApp, Skype, Instagram… Ha csipog/rezeg a teló, és megjelenik a kis értesítősáv a képernyőn, akkor baromi nehéz legyőzni a késztetést, hogy ne nézd meg, mit kaptál. Ha kikapcsolod a push notikat, ez a veszély nem fenyeget, és nem leszel a telefonod rabszolgája – akkor nézed meg az üzeneteidet, amikor te szeretnéd. Ezt érdemes lehet akár konkrét napi időpontokhoz kötni.

Bármit is határozol el, ne akard rögtön megváltani a világot – és akkor se ess kétségbe, ha néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd. A lényeg, hogy haladj lépésről-lépésre – idővel megérkezel, a lényeg a folyamatosság. Amikor a világ egyik legismertebb íróját, Stephen Kinget megkérdezték, hogyan ír, csak ennyit mondott: “Egyszerre egy szót.”

Otthonnal kapcsolatos tervek

2020 egyik kulcsszava az otthonlét volt – tavaly különösen hangsúlyossá vált a tér, amiben élsz. Ha eddig nem igazán filóztál azon, hogyan hozd ki a legtöbbet otthonodból, hogy jobb életminőséged legyen, érdemes elkezdened.

Ne csak a designt nézd, hanem fordíts hangsúlyt a kényelemre és a funkcionalitásra – arra gondolj, hogyan teheted jobbá az életedet az adott befektetéssel!

Ha otthonról dolgozol, egy kényelmetlen asztalnál, az ergonómiát még hírből sem ismerő székben ülve, akkor lehet el kéne gondolkoznod egy kényelmes, ergonomikus kialakítású dolgozószék beszerzésén, különben hamar azon kaphatod magad, hogy úgy járkálsz, mint Quasimodo.

De az is lehet, hogy például egy új matracra vagy párnára van szükséged, mert folyton fáj a hátad/nyakad alvás után.

Vagy egy új stílusos lámpa kell a százéves, rosszul világító csillár helyett?

Foto: Unsplash

(A képen látható lámpát az EGLO kínálatában találod – KATT IDE.)

Foto: Unsplash

Sikeres, stresszmentes és boldog új évet kívánunk!

Forrás: Inspirációk