Ételek, amik vesekövet okozhatnak

Még az egészséges ételek között is vannak olyanok, amik mértéktelen fogyasztása vesekövet okozhat.

A lakosság közel 3-4 százaléka érintett lehet a vesekő kialakulásában, ám sok esetben ezek olyan kicsik, hogy észrevétlenül távoznak a vizelettel. A nagyobb kövek is sokáig, akár évekig nőhetnek úgy, hogy még a gyanújuk sem merül fel, hiszen csak elzáródás esetén okoznak fájdalmat, ám ekkor rendkívül erős görcsök jelentkezhetnek.

vesebetegseg

Foto:123rf.com

Mivel mindenkinél más típusú vesekövek jelentkezhetnek, ezért hajlam esetén érdemes először annak utánajárni, milyen összetételű vesekő jellemző a családra, és ennek alapján megtervezni a megelőző étrendet. A Harvard Egyetem szakértői szerint a leggyakoribbak a kalciumtartalmú kövek, ezen belül is a kalcium-oxalát kő, ami a kalcium és az oxalát magas vérkoncentrációja miatt alakul ki. Ennek értelmében hajlam esetén érdemes csökkenteni a magas oxaláttartalmú ételek bevitelét. Ilyen típusú vesekő esetén különösen javasolt a magas kalciumtartalmú ételek és italok fogyasztása, hiszen az étrendi kalcium megköti az oxalátot a belekben, és ezáltal csökkenti az oxalát mennyiségét, amely felszívódik a véráramba, majd kiválasztódik a vesén keresztül. Ez csökkenti az oxalát koncentrációját a vizeletben. 

Foto:pixabay.com

A kerülendő ételek sok esetben egészséges, tápanyagban gazdag finomságok, ám nagymértékben fogyasztva sokat ronthatnak az állapoton. Ezeket nem szabad mértéktelenül fogyasztani:

  • mandula és kesudió,
  • cékla,
  • spenót,
  • kakaópor,
  • málna,
  • sült krumpli,
  • édesburgonya,
  • édesítőszerek,
  • rebarbara.

Egy tanulmány szerint a kalcium-oxalát kövek kialakulását a magas oxaláttartalmú ételek fogyasztása mellett a túl magas C-vitamin-bevitel is elősegítheti, hiszen a tápanyagot oxaláttá alakítja a szervezet. Emiatt a szakemberek azt javasolják, hogy hajlam esetén 500 milligrammnál többet ne vigyünk be.

A vesék belső felén felhalmozódott, oldott állapotú ásványi anyagok vesekő kialakulásához vezethetnek. A fájdalmas állapot mindennapi tevékenységeinkben is gátolhat bennünket. Érdemes kipróbálni néhány természetes módszert eltüntetésükre és a panaszok enyhítésére.

6 tipp – természetes módszerek vesekő ellen

 

kalcium-foszfát-összetételű vesekövek esetében a vizeletben lévő kalcium egyesül az ásványi foszforral, ezért ha ilyen jellegű a probléma, akkor a túlzott kalciumbevitelt érdemes kerülni, vagyis főként a tej és tejtermékek, a tofu vagy a halak gyakori fogyasztását ajánlott visszafogni. A foszfor gyakori adalékanyag és tartósítószer is, ezért érdemes korlátozni a gyorsételek fogyasztását, a cukros, szánsavas üdítőket, a fagyasztott ételeket és a feldolgozott húsokat is.

húgysavkövek is gyakran előfordulhatnak, ebben az esetben a vizelet túl savassá válik, és ez okozza a kő kialakulását. A kalcium-oxaláttal és a kalcium-foszfát kövekkel ellentétben a nátrium itt nem jelent különleges problémát, ellenben a túl sok vörös hús, állati fehérje, tojás és tenger gyümölcsei megemelhetik a kialakulásának kockázatát. Húgysavkő esetén a gyümölcsleveket, cukros üdítőket és a gyakori alkoholfogyasztást is kerülni kell.

Forrás:femina.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.