Érződik a válság a lakásbiztosításokban is 2012-01-26 Otthon Megosztás: Tweet Ma Magyarországon a lakócélú ingatlanok nagyjából háromnegyede van biztosítva, ám a helyzet korántsem nevezhető megnyugtatónak – állítja az Union Biztosító. A mélyülő hitelválság és a gazdasági körülmények romlása mind több embert szorít rá a spórolásra – a többi között a lakásbiztosításban is. Ráadásul, akik tehetnék, azok körében is gyakori, hogy nem fektetnek kellő hangsúlyt ingó- és ingatlanvagyonuk biztosítási védelmére. Az alulbiztosítottság gyakran annak a következménye, hogy az ügyfelek nagy része nincs teljesen tisztában a téma alapjaival. Pedig a lakásbiztosítás szabályai könnyedén elsajátíthatók – az Union Biztosító összeszedte a legfontosabb tudnivalókat. A válság a lakásbiztosítási piacon is érződik. Egyre érzékelhetőbb tendencia ugyanis, hogy az emberek lakásbiztosításukon spórolnak. „Mind gyakoribb jelenség, hogy lakásbiztosítási szerződés válik a nehezedő anyagi helyzetből fakadó spórolási kényszer tárgyává. Az emberek ilyen módon igyekeznek mérsékelni kiadásaikat, annak ellenére, hogy ezzel rendkívüli kockázatnak teszik ki családjukat, hiszen egy káresemény nem elégséges biztosítási fedezettel, pláne fedezet nélkül a teljes anyagi romlást jelentheti” – hívja fel a figyelmet Tóth István, az Union Biztosító igazgatósági tagja. Ráadásul, akik tehetnék, azok körében is gyakori, hogy nem fektetnek kellő hangsúlyt ingó- és ingatlanvagyonuk biztosítási védelmére. „Ma már nagyon sok lakástulajdonosnak van valamiféle biztosítása, de hogy ez elégséges védelmet jelent-e, csak káresemény során derül ki. A tapasztalatok bizony alulbiztosítottságról tanúskodnak. Pedig az ügyfelek néhány egyszerű szabály figyelembe vételével jelentősen megkönnyíthetik a lakásbiztosítás és az esetlegesen bekövetkező károk okozta ügyintézést, nem utolsó sorban biztonságban tudhatják otthonukat” – húzza alá Tóth István. Az Union Biztosító igazgatósági tagja szerint a fő gond, hogy a lakosság kevéssé tudatos biztosítási kérdésekben. Az árat tekintik elsődlegesnek, amikor lakásbiztosítást kötnek, ugyanakkor az, hogy valójában milyen konstrukcióra lenne szükségük, csupán másodlagos a döntésben. A lakásbiztosítás szabályai könnyedén elsajátíthatók Az alulbiztosítottság gyakran annak a következménye, hogy az ügyfelek általában nincsenek tisztában az alapokkal. Pedig a lakásbiztosítás szabályai könnyen elsajátíthatók. Az első lépés mindig az ingatlan és az ingóságok értékének a meghatározása; itt a szabály, hogy ingatlan esetében az újjáépítési, ingóság esetében pedig a pótlási értéket kell figyelembe venni. Egy nagyobb kár esetén ugyanis a piaci érték nem irányadó, a biztosítónak azt az összeget kell térítenie, amelyből az adott ingatlan újra felépíthető, illetve az ingóság újra beszerezhető. Az Union Biztosító szerint a biztosításokat legalább évente egyszer érdemes felülvizsgálni különös tekintettel arra, hogy milyen változások következtek be. Ha az ingóságok értékét érintő változás történik, például egy nagyobb értékű vagyontárggyal, mondjuk plazmatévével gazdagodik a tulajdonos, vagy – az ingatlant illetően – bővítést végez (tipikus eset, ha hozzáépíttet az ingatlanához, előtetőt húz fel, vagy speciális üvegre cserélteti le nyílászáróit), akkor a biztosítási védelem mindenképpen felülvizsgálatra szorul. Hasonló funkciója van az indexálásnak, amely például az anyagárak emelkedését hivatott ellentételezni. A kezdeti spórolás később nagyobb ráfordítást hozhat Fontos tudnivaló, hogy ha káresemény történik, a biztosított a bejelentéskor köteles bizonyítani, hogy valóban a birtokában volt a vagyontárgy, amelyet a biztosítási esemény következményeként kár ért. A biztosító ugyanis a megadott biztosítási összeget abban az esetben fizeti ki, ha a károsult bizonyítani tudja, hogy a vagyontárgy a tulajdonában van. Ezt tanácsos hivatalos számlával, vagy egyéb dokumentummal igazolni. Kárnagyságrend alapján a legjellemzőbb káresemények egyébként a betöréses lopáskár, a vezetékes vízkár és a tűzkár, gyakoriság szempontjából pedig a vezetékes vízkár és az elemi károk. „A lakásbiztosítás kettős értelemben is fedezetet jelenthet: egyrészt a magunk számára nyújt védelmet, olyan, mint a gépjármű-biztosításban a casco, a saját kárunkat fedezi. Éppen ezért, ha egy ilyen biztosítás esetében csak az alacsony biztosítási díj függvényében döntünk, a kezdeti spórolás később sokkal nagyobb anyagi ráfordítást eredményezhet – mondja Tóth István. Másrészt egy jó lakásbiztosítás felelősségbiztosítási elemeket is tartalmaz, ami további biztonsági pluszt jelent az ingatlantulajdonos számára a másoknak okozott károk esetére” – teszi hozzá a biztosítási szakember. Jó tanácsok lakásbiztosításhoz A jó lakásbiztosítás kincset ér, kötésnél ne elsősorban az ár döntsön, hanem hogy mire van szükségünk, illetve, hogy adott árért mit kapunk! Biztosítás kötésénél pontosan határozzuk meg az értéket, nem a piaci, hanem a újjáépítési /pótlási érték számítson! Évforduló előtt tekintsük át az elmúlt év vagyongyarapodását! Milyen új ingóságokra tettünk szert, gyarapodott-e az ingatlan! Ha igen, ezt vezessük át a szerződésünkbe! Ennek legegyszerűbb módja, ha felkeressük biztosítási üzletkötőnket, de az ügyfélszolgálaton is bejelenthetjük a módosítási igényünket – e-mailben vagy levélben, aláírva. A számlát új vagyontárgy vásárlásáról őrizzük meg! Az UNION Biztosító A hazai biztosítási piac felső harmadába tartozó UNION Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. A több csatornán elérhető, széles körű termékpalettája keretében az UNION Biztosító lakossági, vállalati, valamint intézményi ügyfelei számára kínál innovatív, egyedi igényeknek megfelelő biztosítási megoldásokat. E megoldások érintik a hosszú távú befektetési célokhoz, váratlan helyzetekre való anyagi felkészüléshez, magas színvonalú egészségügyi ellátás biztosításához, féltve őrzött otthon és vagyontárgyak védelméhez, vagy vállalkozások, vállalatok és intézmények vagyon-, felelősség- és gépjármű-biztosítási igényéhez kapcsolódó sajátos szükségleteket egyaránt. Üzleti aktivitása mellett a társadalmi szerepvállalásra is kiemelt figyelmet fordít. 2010. évi üzleti tevékenysége nyomán immár harmadik alkalommal érdemelte ki a legjobb üzleti márkákat fémjelző Business Superbrands díjat. Az UNION Biztosító 2010-ben 24,6 milliárd forint díjbevételre tett szert, adózás előtti eredménye pedig elérte a 265 millió forintot. Forrás: