Balkonkertészkedés – Így lehet kertet kialakítani a gangunkon

Idén márciusban mesterséges fecskefészkek kihelyezésével hívta fel a figyelmet a biológiai sokféleség megőrzésére az Agrárminisztérium, május elején pedig konténeres gyümölcsfák találtak otthonra Budapest belvárosában. Nagy István miniszter a közösségi fórumon számolt be az erről.

A Tegyük még élhetőbbé környezetünket, hozzuk közel a természetet! – kezdeményezésével az agrárminiszter, Nagy István a természet sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Mi azt szeretnénk bemutatni ezzel is, példát adva, hogy minden hely lehetőséget biztosít arra, hogy teremtett világunkért tegyünk valamit, megóvjuk, és hogy a saját magunk életminőségét javítjuk azzal, hogy itt is tudunk gyümölcsöt termeszteni – mondta az agrárminiszter.


A terasz- és balkonkertészkedés mindenképpen örömteli hobbi lehet. Megfelelő tervezéssel még egy körfolyóson is igen komoly permakultúrás rendszert építhetünk fel. Lőrinczi István is így alakított ki kertet egy ferencvárosi lakóház gangján.

A permakultúra egy tervezői rendszer, aminek a filozófiája az, hogy igyekszik együttműködni a természettel.

Az ember benne marad a rendszerben, de hogy a permakultúrában az a fontos, hogy a természetet segítségül hívjuk, és megteremtjük ennek a feltételeit – részletezte a kert megálmodója.

Lőrinczi István egy éve kezdett bele a Perma gang projektjébe. Kertje mindössze 12 négyzetméter.

Foto:123rf.com

A permakultúra nem önfenntartó, viszont minden percnyi gondoskodást többszörösen meghálál.

A folyton termő eper előre láthatólag idén is roskadozik majd a gyümölcstől, és a mángold is szárba szökött már. Lőrincz István még krumplitermesztéssel is kísérletezik a gangon, méghozzá zsákos módszerrel.

A kerti munka nem csupán fárasztó, de az ízületeket is rendkívül megterheli. Korosztálytól függetlenül fokozottan így van ez tavasz elején, a téli pihenő után. Akinek porckopása vagy ízületi fájdalmai vannak, különösen megterhelőnek érezheti az első pár napot.

Kertészkedjünk ízületkímélő módon

„Úgy kezdjük, hogy a zsák még teljesen le van tűrve, az első harminc centiig földet teszünk, azt követően beteszünk egy ekkora zsákba öt darab krumplit, és ráteszünk tíz centi földet, majd locsolni kezdjük. A zsákot kilyukasztjuk, hogy a pangó víz ne tudjon benne megállni. Utána, ahogy a krumplinak a zöldje kijön a földből, abban a pillanatba betakarjuk egy kis talajjal” – mondta.

Ezzel az eljárással öt szem krumpliból – fajtától függően – akár öt kilót is teremhet. A rendszer egy részét dézsatavacskák látják el vízzel, ami zárt hálózaton belül, napelemek hajtotta szivattyúk segítségével kering. Lőrincz István gangja valódi oázis a környék rovar- és madárfajai számára, és a szomszédok is szívesen gyönyörködnek az üde zöld előtérben.

Forrás: https://napidoktor.hu/index