Az igazi NŐ benned van – ha elhiszed

Ezt az érzést segíti előhozni Bánhalmi Norbert fotógráfus. A kameráján keresztül mutatja be, hogy milyenek az igazi nők. Azok, akik már 30 felett vannak, túl vannak egy-két gyereken, talán egy-két házasságon is.

Talán azzal sincsenek tisztában, milyen szépek is ők. De egy jó fotó önbizalmat adhat. Nem is keveset. Az objektíven keresztül „hétköznapi” hölgyek bizonyítják, hogy van élet 30 felett is. Csak 3 napig, március 7-én, 8-án és 9-én a Stefánia Galériában.

A kiállítás apropója természetesen a Nőnap. Eszköze pedig egy iránymutatás, amelynek segítségével a hölgyek úgy fogadhatják el magukat, ahogy vannak. Merthogy úgy tökéletesek, ahogy vannak. Bizonyíték arra, hogy bárki lehet olyan Nő, aki a magazinokban szerepel, csak önmagát kell adnia és legfőképpen önmagában kell hinnie, mert ha ő nem, akkor más sem tud.

nő

Ahogy Bánhalmi Norbert fotográfus látja: „egyre több férfi van, aki felismeri, hogy a Nők mellett komolyabban ki kell állni és segíteni őket, mert a világ nagyon a feje tetejére állt. A férfi az erő szimbóluma, a Nő a gyengédségé. De egy férfiak által uralt világban, hogy szeretnénk békét és harmóniát, ha az erő elnyomja a gyengédséget. Minden férfinek szüksége van a gyengédségre, és minden nőnek az erőre”.

De ki vagyok én? És ki akarok lenni? “A Nőnapi fotókiállítás, hétköznapi hölgyeket mutat be, akikben ez a kérdés olykor – olykor szintén ott van valahol legbelül. Közös munkával megörökítettük mindazt, ami “Te” vagy. Felkutattuk közösen azt a szépséget, ami bennük rejlik, amit talán nem is ismernek magukon és magukban. Látunk, és a kiállításon láttatunk “Téged” aki ott vagy legbelül.”

A kiállítás március 7-én, 8-án és 9-én, díjmentesen megtekinthető a Stefánia Palotában.

A kiállításra készített képanyag a http://www.banhalminorbert.hu/#!fotkillts/c1y4o oldalon tekinthető meg.

Stefánia Galéria, Honvéd Kulturális Központ

Stefánia Palota,

1143 Budapest,

Stefánia út 34-36.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.