Átadták az Év Lakberendezője pályázat díjait

2012. február 15-én délután átadták, a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) által tavalyi évben meghirdetett és megújult „Az év lakberendezője” cím pályázat díjai.

A LOSZ által szervezett megmérettetés célja többek között az volt, hogy segítse a lakberendezők személyes kibontakozását és a pályakezdő lakberendezők ismertté tételét és lehetővé tegye a magyarországi lakberendezői szakma újrapozícionálását és megbecsülését is.

A LOSZ kezdetektől fogva kiemelt feladatának tekinti a magasabb színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítését, a szakma megfelelő elismerését és megbecsülését, illetve a személyes kibontakozás lehetőségét is ezért a pályázatot 2003 óta minden évben meghirdetik. 2007 óta jelentkezhetnek azok a pályakezdő tehetségek is, akik lakberendezőnek tanulnak, vagy kevesebb, mint 3 éve vannak a szakmában. A pályázat 2012-ben először volt teljesen nyilvános, így nem csak a LOSZ tagjai, hanem minden magyarországi, minimum középfokú OKJ-s lakberendező végzettséggel rendelkező személy beadhatta pályamunkáját egyénileg (lakberendező és pályakezdő lakberendező kategóriában), illetve egy új kategóriában akár csoportosan is.

A versenyre három kategóriában lehetett nevezni: az Év lakberendezője, az Év pályakezdő lakberendezője és az Év lakberendező team-je. Összesen 15 pályamű érkezett be, amelyből 3 nem felelt meg a pályázati előírás követelményeinek, ezért – a zsűri döntése értelmében – ezek a munkák csak a közönségszavazáson vehettek részt. (A szakmai zsűri tagjai: dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Pozsonyi József belsőépítész voltak.)

A díjátadóra 2013. február 15.-én került sor a törökbálinti Max City Áruházban. Ács Erzsébet a szövetség elnöke megnyitóbeszédében ismertette a megjelentekkel a pályázat részleteit, köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek és a támogatóknak. A díjakat átadó zsűri elnöke dr. Bálint Imre beszédében arra kérte a pályázókat, hogy ne adják fel hivatásukat, hiszen a minőségi munka mellett a lakberendezők feladata az ízlés formálása is. Dr. Bálint Imre azt is hangsúlyozta, hogy a zsűri nem bírált, hanem értékelt, ezért a nem díjazott pályázók is, egy szál fehér rózsa kíséretében, átvehettek 1-1 írásos értékelést a beadott munkájukról.

hálószoba

Az Év lakberendezője 2012 címet Ajtonyi Rita lakberendező nyerte el. A zsűri indoklása szerint magas szinten tett eleget a pályázat követelményeinek, a színek és fények használatával pedig nagyszerű térélményt nyújtott, melyeket fotóival és rajzaival remekül érzékeltetett. Ajtonyi Rita az Év lakberendezője 2012 cím viselésével egy évig a LOSZ arcává, azaz hivatalos képviselőjévé vált, gravírozott emlékdíjat kapott, részt vehet a LOSZ valamely ez évi kiállítási standjának tervezésében továbbá övé lett a 300 ezer forint értékű vásárlási utalvány is az esemény főtámogatójától, a Forest Hungary Kft.-től.

Az Év lakberendező team-je címet a  Blue-Loon Interior Design csapat tagjai: Szentgyörgyi Ágota és Dr. Németh Gábor nyerte el a Rizsa bár belső terének megálmodásával és megvalósításával. A zsűri értékelése szerint a csapat olyan helyet tervezett, ahol az oda érkezők „gátlástalanul jól érezhetik magukat” a „rendezett rendetlenségben”, ahol figyelemre méltó a szűk tér tökéletes kihasználása és a berendezések, melyek a retrótól a XXI. századig mindent átfognak. Nyereményük a gravírozott emlékdíj mellet a cím viselése és a főtámogató 300 ezer forint értékű vásárlási utalványa.

Az év pályakezdő lakberendezője címet Juhász Aliz nyerte el, aki „kis térből nagyot, szűkből tágasat varázsolt, a XXI. század ízlésének megfelelően”. Nyereménye a gravírozott emlékdíj mellett, egy teljes körű LOSZ-tagság, a cím viselése és a főtámogató 100 ezer forint értékű vásárlási utalványa.

Az Év lakberendezője közönségdíj nyertese: Török Bernadett, az Év lakberendezője team közönségdíj nyertese: az Egyforma Csapat (Gyurán Andrea és Gyurán Tímea) és az Év pályakezdő lakberendezője közönségdíj nyertese: Budai Sarolta, Kinga lett. Nyereményük 1-1 oklevél, a cím hivatalos viselése valamint egy éves Losz tagság volt. Ezen kívül a pályázók számos értékes nyereményt és ajándékot is átvehettek a rendezvény folyamán a LOSZ céges tagjai és támogatói felajánlásával.

Forrás: