Adhatunk gyógyteákat gyerekeknek?

Gyakori kérdés a szülők részéről: adhatók-e ugyanazok a gyógyteák a gyerekeiknek is, mint amiket ők maguk isznak? Az általános szabály az, hogy gyerekeknek 12 éves kor alatt bizonyos gyógyteák nem adhatók. Ennek csupán az az oka, hogy erre vonatkozó kísérleteket nem végeztek, nincsenek adatok. Szerencsére azért akad pár kivétel, amiket szükség esetén nyugodtan fogyaszthatnak kisebb csemetéink is.

Ha bölcsődés, vagy óvodáskorú a gyermek

Mezei kakkukfű

Immunerősítésre 2 éves kortól napi egy csésze mezei kakukkfű teát javaslunk belsőleg (hígítva, azaz egy teáskanál teafű, 2,5 dl vízhez). Azonban a kakukkfű nagyon jól működik akkor is, ha a gyermek fürdővizébe keverjük. Nagy kád esetén 3 liter mezei kakukkfű teát kell önteni a fürdővízhez, és a gyermek 20 percet tartózkodjon a vízben. Ha még kis kádban fürdik, akkor egy csésze teát kell készíteni, kihűteni ott és a fürdővízbe önteni. Az is jó módszer, ha egy kis gézzacskóba tesz egy púpos evőkanálnyi teafüvet, és ezt a fürdővízbe helyezi. A gyerekeknek tágabbak a pórusaik, így a kakukkfű illóolaja a bőrön keresztül is beszívódik.

Csipkebogyótea

1 éves kortól használható, szükség esetén akár naponta is lehet adni a gyermeknek C-vitamin-tartalma miatt. Emellett van benne A-, B-, K- és P-vitamin is, a magjában pedig E-vitamin. Immunerősítő hatása van, fokozza a szervezet védekezőképességét, ellenállását a fertőzésekkel, betegségekkel szemben.

 

Hársfatea

A hársfavirág teája megfázásra, influenzára az egyik leggyakrabban használt gyógynövény. Izzasztó hatásánál fogva lerövidíti a gyógyulási időt. Lázat és köhögést csillapít, fejfájást szüntet, ízületi fájdalmak esetén kádfürdőként, hólyaghurut esetén ülőfürdőként hasznos. Nyugodtan adhatjuk gyermekeinknek.

Kisiskolásoknak

Kamilla

Talán az egyik legismertebb gyógytea, és a legtöbb háztartásban megtalálható. Kiválóan alkalmazható enyhe gyulladásokra (pl.: torokgyulladás), de akár az ekcéma és dermatitis kezelésére is bevethetjük.

gyogytea

Foto:123rf.com

Citromfű

Bár általában a gyerekek várják az iskolát, vannak, akiknél szorongást válthat ki, ami akár alvásproblémákhoz is vezethet. Fontos, hogy foglalkozzunk a probléma lelki oldalával, de használjuk ki a citromfű nyugtató hatását is.

Fotó: 123rf.com

Szurokfű

Étvágytalanság ellen, idegnyugtatásra, immunerősítésre tökéletes választás egy csésze szurokfű tea.

Külsőleg is alkalmazható gyógynövény, a fürtös menta, kakukkfű, kamilla, melyekkel célszerű eleinte a gyerekkel együtt inhalálni.

Ha pedig valami finom kortyolgatnivalóval szeretnénk kedveskedni, akkor élvezeti teáinkat (a Téli teátNyári teátBükki varázst) nyugodt szívvel adhatjuk csemetéinknek.

A vírusölő hatóanyagokat tartalmazó gyógynövények különösen fontosak az egészségünk megőrzése, vagy a gyorsabb gyógyulás érdekében. Összegyűjtöttük azokat az – elsősorban tea formájában fogyasztható – “gyógyszereket” amikhez könnyen és olcsón hozzájuthatunk.

A legjobb házilag is elkészíthető vírusölő gyógyteák

Nagyon jól tesszük, ha a kicsiket hozzászoktatjuk a gyógynövényteák ízéhez, így később a gyógyteák fogyasztása már az önálló napi rutinjuk részét is képezheti.

Forrás: http://gyorgytea.hu/