9 okos tipp, hogy a gyerek környezete ne legyen mindig csatatér!

A lurkók birodalmát rendben tartani? A hajunk is égnek áll, ha rá gondolunk! Ez az a hely, ahol sosem lehet rend, ugye? Kivéve, ha megtanítjuk a gyermekeket kissé szervezettebbnek lenni. Úgy általában.

Amikor a csemeték nekiállnak szétpakolni és játszani, bizony ember legyen a talpán, aki végig tud menni a padlón úgy, hogy nem akad bele semmibe. A gyerekeket ez nem zavarja – szüleiket annál inkább. Persze, ideig-óráig állhat így a szoba, de ha sokáig ez marad a helyzet, végül már a lurkók maguk se fogják megtalálni a dolgaikat.

gyerekszoba

Azt nem ígérhetjük, hogy a gyerekszoba mindig tökéletes rend uralkodik majd, de jelentős előrelépést érhetünk el az alábbi tippek alkalmazásával.

1.Limitáljuk a tárgyakat: sok gyerek képes elfelejteni egy idő után egy-egy játékot, mások azonban makacsul ragaszkodnak minden kis aprósághoz. Megtarthatnak persze mindent, de szögezzük le, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a megfelelő dobozba vagy polcra elfér és oda rakják el.

gyerekszoba3

2.Tartsuk magunkat a rutinhoz: segít megjegyeztetni a reggeli vagy az esti „menetrendet”, ha a fürdőszoba tükörre vagy a hálószoba falára egy listát akasztunk, amelyen a tennivalók állnak, például ebédcsomagolás, házi feladat elkészítése, felöltözés. A lefekvés előtti szokások rögzítése különösen fontos, mert sokkal egyszerűbben eljut a gyermek a nyugodt alvásig. Az azt megelőző feladatok készítik elő a pihenést.

gyerekszoba12

3.Kérjük a segítségét: hatalmazzuk fel a lurkót arra, hogy segíthessen megtervezni az ügyek intézését, mielőtt elhagyjuk a házat. Találjuk ki együtt a leggyorsabb utat a központba, figyelembe véve az útlezárásokat, tudatosítsuk a gyermekben, hogy a fagyott ételek például nem fognak kiolvadni, ha hamar visszaérkezünk és a házi kedvencet sem kell sok időre egyedül hagyni. Tegyük érdekessé az egészet a gyermek számára azzal, hogy a végén megállunk egy finom fagyira vagy fagyasztott joghurtra.

gyerekszoba 11

4.Rendszerezzük a játékokat: legyenek gondolatban A-B-C jelölésűek és mindegyiknek adjuk meg az értékét. Az „A” kategóriába azok tartozzanak, melyekkel a lurkó valóban állandóan játszik, a „B”-be azok, amelyekkel sokat, a „C” kategóriát a kevésbé használt játékok alkossák, a „D”-t pedig, amelyek elő sem kerülnek. A leggyakrabban elővett játékokat a polcos szekrény leginkább elérhető részére pakoljuk, s minél kevésbé használja őket a gyermek, annál feljebb rakjuk őket.

gszob

5.Tanítsuk az „egyet kiveszünk, egyet beteszünk” elvet: a gyermekeknek meg kell érteniük, hogy a rendelkezésre álló helyünk véges, nem gyűjtögethetnek az idők végezetéig mindent, mert kialakul a káosz! Ha például vesz egy újabb játékot, egy már régóta nem használtat nyugodtan elajándékozhat valakinek. Ugyanígy, ha levesz egyet a polcról, a másikat tegye vissza a helyére.

6.Legyen meg mindennek a helye: a tárgyaknak konkrét saját hely kell. A rendszerezés sokat segít abban, hogy a gyerekek is megértsék ezt. Címkézzük fel a dobozokat, hogy lássuk, mi áll bennük és pakoljuk be őket eszerint, a polcon is a kialakított sorrendnek megfelelően sorakozzanak a tárgyak, azután is, hogy használva lettek. Különösen, mert így mindig könnyen megtaláljuk őket.

gyerekszoba6

7.Kategorizáljunk: tanítsuk meg a csemetéket arra, hogy szétválasszák – és külön dobozba rakják – azokat a tárgyakat, amelyek nem tartoznak egy helyre. Három zokni és az egy darab ceruza közül például utóbbi a kakukktojás. A válogatáshoz és rendszerezéshez későbbi alkalmazásához is ideális ez a módszer.

gyerekszoba7

8.Neveljünk okos vásárlót: tanítsuk meg a gyermeknek, hogy kritikus szemmel nézze a reklámokat, a hirdetéseket. Hogyan próbál meg befolyásolni minket, trükközni ez a reklám, hogy arra késztessen, vegyük meg a terméket? Valóban annyira szükségünk van rá? Csak mert valami eladó, nem kell feltétlenül kiadni rá pénzt.

gyerekszoba9

A rendetlenség megelőzése már félsiker – és azok a gyerekek, akiket tudatos fogyasztónak nevelnek, okosabban fognak dönteni a pénzkiadást és a helytakarékoskodást illetően.

9.Használjunk listákat: készítsünk pakolási listát a gyereknek, amikor kirándulni megy, vagy segítsen nekünk elkészíteni a bevásárló- vagy tennivaló listát. A csemetékre jellemző, hogy fejükben össze-vissza száguldanak a gondolatok, ezekkel a módszerekkel azonban arra tanítjuk őket, hogy rendszerezzék azokat. A listákkal egyébként a nyűgös viselkedést is kiküszöbölhetjük, hiszen a gyermek láthatja, hogy mennyi tennivaló van még, amit el kell – közösen – intéznünk.

gyerekszoba10

Forrás: Adrina-napidoktor.hu

Forrás: