Tévhit, hogy a szívroham a férfiak betegsége

A nőknél létezik a „néma” szívroham, melynek alapvetően mások a tünetei, mint a férfiaknál jelentkező infarktusnak. A megdöbbentő adatok szerint nőtt a nők veszélyeztetettsége.

Masszi Gabriella osztályvezető főorvos a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, orvos létére sokkal kevesebb olyan nővel találkozik, akinél felmerül a szívinfarktus gyanúja, mint amennyivel kellene.

Tévhit, hogy a szívinfarktus csak a férfiak betegsége

Fontos megemlíteni: tévhit, hogy a szívroham a férfiak betegsége, hiszen ez mindkét nemnél a vezető halálok. Egy másik tévhit, hogy a nők azt gondolják, hogy az emlőrák sokkal nagyobb kockázatot jelent számukra, pedig

6-szor nagyobb az esély arra, hogy szívinfarktust kapjanak.

Ez tény, mely már régóta így van, ám csak az utóbbi években vált köztudottá. Az Egyesült Államokból 2012-ben indult „Go red for women!” mozgalom segített ennek tudatosításában, egy évvel később pedig már az Európai Kardiológus Társaság is csatlakozott a mozgalomhoz. Magyarországra is eljutott az „eszme” , ahol a Pirosban a Nőkért mozgalom és a Harc a Női Szívekért Alapítvány foglalkozik a témával.

A nőknél a hányinger és a fáradtság is a szívroham tünete lehet

Masszi Gabriella egy újabb tévhitet oszlatott el azzal, amikor azt mondta, hogy a szívinfarktus legjellemzőbb tünete, a mellkasi fájdalom férfiaknál és nőknél is jelentkezhet. A nőknél szívroham esetén megjelenhet egy

állba, vállba, hátba vagy gyomorba sugárzó érzés,amely nem mindig intenzív, és tünetei között van még a szokatlan fáradtságérzet is.

Megfigyelések alapján elmondható, hogy a nőknél a szívinfarktusra kevésbé jellemző tünetek jelennek meg. Ilyenek például a hányinger és a fáradtság.

A „néma” infarktus ugyan férfiaknál is előfordulhat, azonban a nőknél sokkal többször előforduló jelenség. Ilyenkor nincs klinikai jele a rohamnak az érrendszerben, a szívben viszont igen.

A változó korig védettek a nők

A nők valamilyen szinten védettek a szívrohammal szemben a változó kor bekövetkeztéig, hiszen addig sokkal nagyobb az ösztrogénhormon termelése a női szervezetben, mint azután.

Az ösztrogén az érrendszerre rendkívül pozitívan hat, hiszen az ér tágulékonyságát, a vér folyékonyságát segíti elő, és az ér alapgyulladását feltartóztatja. Utóbbi a későbbi érelmeszesedésért felel. Ezért a nőknél tíz évvel később jön el a veszélyeztetettség időszaka, mint a férfiaknál, tehát körülbelül 60 éves korukra.

„A megszokott dolgok mellett – mint a mozgásra és az étkezésre való odafigyelés, valamint a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel – a nők nagyon sokat tehetnek az infarktus elkerüléséért azzal, ha nem dohányoznak, és biztosítják a mindennapi stressz levezetését és a nyugodt alvást” – hívta fel a figyelmet Masszi Gabriella.

Forrás: https://napidoktor.hu/index