Szédülés – nem csak koronavírus okozhatja

A szédülés bizonyítottan a koronavírus fertőzés egyik tünete lehet, de fontos tudni arról, hogy nem csak vírusfertőzésekre utalhat ez a panasz. 

Dr. Mező Anita, a Neurológiai Központ neurológusa a leggyakoribb okokra és a kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet. 

Minden vírusfertőzésnél jelentkezhet szédülés

COVID-19 esetében a szédülést és az enyhe zavartságot immár klinikai tünetként is leírták a szakemberek. Ez nem is csoda, hiszen vírusfertőzések esetében ez mindig is a tünetek közé tartozott, nem véletlen, hogy a mostani koronavírus kapcsán már Vuhanban is feljegyezték ezt a gyakori panaszt. Nagyon fontos, hogy aki a koronavírus egyéb tüneteit is észlelve tapasztal szédülést, ne személyesen keresse fel az orvost, hanem először értesítse a háziorvosát vagy a COVID-centrumot, és az ott egyeztetettek szerint járjon el!

Foto:123rf.com

A szédülés egy összetett érzés, ami olyan érzetekkel járhat együtt, mintha forogna velünk a világ, elveszítenénk az egyensúlyunkat, közel kerülnénk az ájuláshoz. A panaszok romolhatnak mozgás hatására, felálláskor, és gyakran csak az segít, ha lefekszünk. Van azonban néhány kapcsolódó tünet, ami sokkal súlyosabb állapotra utal, és amelyek esetén mentőt kell hívni. Ezek az alábbiak:

  • Beszédértési és a beszédben jelentkező nehézség.
  • Gyengeség és/vagy bénulásérzés az arcban, a végtagokban.
  • Erős remegés, vagy tárgyak megfogásának képtelensége.
  • Látászavar, kettős látás mindkét vagy csak az egyik szemben.
  • Nem egyforma pupillák vagy lelógó szemhéj az egyik oldalon.
  • Állásra való képtelenség.
  • Hirtelen jelentkező, ok nélküli hányás és komoly nyak-, valamint fejfájás.

– A tartós, vagy többször jelentkező szédülés eredőjét mindig vizsgálni kell, hiszen nagyon szerteágazó okok állhatnak a tünet mögött – hangsúlyozza Mező doktornő.

Ilyen okai lehetnek a vertigónak

A szédülés gyakori formája, a vertigó, ilyenkor a páciens úgy érzi, forog vele, vagy körülötte a világ. Leggyakrabban ilyenkor benignus paroxysmalis positionalis vertigóról(BPPV) van szó, vagyis arról, hogy jóindulatú, rohamokban jelentkező, a fej helyzetének változásával összefüggő forgó szédülés jelentkezik. Lehet a vertigónak más oka is, ezek egy részében szintén a belső fül egyensúlyszerve okozza a panaszt. Vertigó jelentkezhet az egyensúlyideg gyulladása, bizonyos jóindulatú daganatok, és migrén esetén is. Ha a szédüléshez fülcsengés, hallásromlás, hallásvesztés is társul, felmerül Meniére-betegség lehetősége is. Mező doktornőtől tudható, hogy manapság már ritkábban lehet találkozni okként a belső hallójárat gyulladásával. A szédülésnek lehetnek más okai is, mint például az utazási betegség, melynek több típusa van: szárazföldi közlekedés során jelentkező utazási betegség, tengeri betegség, légi betegség. A háttérben az érzékszervek által észlelt különböző érzéki benyomások konfliktusa áll.

szedules

Foto:123rf.com

Így épül fel a kivizsgálás

Fontos elkülöníteni a belgyógyászati betegségek – többek közt vérkeringési zavarok, idült légzőszervi problémák – okozta szédüléseket, és törekedni a pontos diagnózis felállítására, mert erre épül a hatékony kezelés. Utána kell járni annak is, hogy egyes gyógyszerek, vashiány, szorongásos betegség állhat-e a panaszok mögött.
A szédülés kivizsgálása és okának diagnosztizálása már csak azért is elengedhetetlen, mert ugyan ritkábban, de súlyosabb neurológiai betegségek, például stroke, Parkinson-kór és szklerózis multiplex is felfedezhetők a szédülés hátterében – ismerteti dr. Mező Anita, a Neurológiai Központ neurológusa. – Az anamnézis felvétel után ezért sor kerülhet további vizsgálatokra, például laborvizsgálatra, nyaki gerinc röntgenre vagy MR-re, a nyaki erek doppler vizsgálatára, EEG-re, koponya CT-re vagy MR-re. Más szakorvosok – fül-orr-gégész, kardiológus, szemész, ortopédus, reumatológus – bevonása is szükségessé válhat, hiszen a cél mindenképpen az, hogy kiderítsük, mitől szédül a páciens, és hogyan szüntethetjük meg a tünetet, kezelhetjük a kiváltó okot.

Forrás: Neurológiai Központ (www.neurologiaikozpont.hu)

Forrás: Napidoktor.hu


Egy válasz

  1. Jáger László

    Nem szédülök, de a derekam nem OK
    Ezért a járásom bizonytalan
    A lépcsőn kapaszkodva járok!!
    Nem vagyok már mai gyerek aki régen fél emeletet is leugrott!!barátilag
    J.L.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.