Női baj, amit könnyebb megelőzni, mint kezelni

Vannak olyan kellemetlen betegségek, melyekkel szinte minden nő találkozik élete során. Ilyen a hüvely gombás fertőzése is, amiről gyakorisága ellenére igen keveset tudnak az emberek. A kialakulás okairól és a kezelési lehetőségekről dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza beszél.

Nem csak kívülről jöhet

A gombafertőzés az egyik leggyakoribb nemi úton történő fertőzés. Ennek köszönhetően a legtöbben úgy gondolják, hogy ha nem élnek szexuális életet, vagy nagyon figyelnek, akkor nem fertőződhetnek, pedig ez nem igaz.

Tény, hogy a legtöbb esetben külső tényezők játszanak szerepet a fertőzés kialakulásában. Itt a közösen használt törölközőtől elkezdve a szoros, műszálas ruhákon és alsóneműkön át egészen a nem megfelelően fertőtlenített toalettekig szinte minden szerepet játszhat. A gombás fertőzés elkerülése tehát nagyrészt rajtunk múlik.

Ugyanakkor tény, hogy a hüvelyflóra szerves részei a baktériumok és a gombák is, melyek között a fertőzésért legtöbbször felelős Candida albicans nevű élesztőgomba is előfordulhat. Gondot egészen addig nem okoz, míg a hüvely természetesen savas közege fenn áll. Ez ugyanis meggátolja a nem kívánt mikroorganizmus elszaporodását. Ebben része van az úgynevezett jó baktériumoknak is, hiszen ők felelősek a savas közeg előállításáért. Azok, akik félnek a fertőzésektől, hajlamosak alaposan tisztálkodni az intim területeken is. Azonban ennek nincsen jó hatása a hüvely flórájára. A szappan, de még az intim mosakodó szerek is felboríthatják a természetes savas közeget, teret engedve ezzel a gombafertőzés megindulásának. Az is súlyosbítja a helyzetet, hogy ennek a gombafajnak az ideális szaporodási hőmérséklete 37°C körül mozog, így az emberi test tökéletes táptalajt jelent számára.

felfazas

Foto: 123rf.com

A gombás fertőzés nem csak a hüvelyt fenyegeti. Elhanyagolt esetekben, főleg, ha az immunrendszer működése sem tökéletes, akkor a beleket, a gyomrot, és más szerveket is megfertőzhet, mely sokkal súlyosabb következményekkel járhat a hüvelyi gondoknál.

Terhesség alatt fokozottan kell figyelni

A terhesség alatt is könnyen előfordulhatnak gombás fertőzések. Ebben az esetben a ludas a felborult hormonháztartás, mivel ennek is komoly hatása van a hüvely flórájára. Így természetesen a nem megfelelő fogamzásgátlók, vagy a hormoneltolódást jelentő betegségek is hajlamosíthatnak a fertőzésre, valamint az is igaz, hogy a cukorbetegek könnyebben betegszenek meg ettől a gombától” – mondja dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész – nőgyógyásza. Ugyancsak fokozzák a fertőzés valószínűségét az antibiotikumok is, melyek pusztíthatják a jó baktériumokat.

A terhesség ráadásul több szempontból is kritikus lehet, hiszen terhességben egyes gyógyszereket nem lehet alkalmazni, illetve a fertőzött hüvely szülészeti szempontból is kockázatokat rejt. A szülés folyamán ugyanis a baba is fertőződhet a gombával, ahogyan áthalad a szülőcsatornán.

Tünetek

A hüvely gombás fertőzésének tünetei a következőek lehetnek:

  • Erős viszketés
  • Hüvelyi folyás, mely szürkésfehér színű, darabos és ragadós lehet
  • A gyulladás miatt a bőr kipirul
  • Vizelés közbeni fájdalom
  • Égő érzés
felfázás

Foto:123rf.com

Diagnózis és kezelés

A tüneteket tapasztalva sokan egyből a hüvelytablettákhoz nyúlnak, pedig ez hiba. Ezek ugyanis más betegséget is jelezhetnek, illetve természetesen az sem mindegy, hogy milyen mértékű fertőzésről van szó. Ennek kiderítésére a szakember hüvelyváladék kenetet vagy tenyésztést vesz, melyeket laboratóriumi körülmények között mikrobiológus vizsgál. Nagyon fontos, hogy időben forduljunk orvoshoz, hiszen az elhanyagolt esetek nemcsak a szakember dolgát nehezítik, hanem a visszatérő fertőzések esélyét is növelik. A diagnózis felállításában nagy szerepe van az anamnézisnek is, így előfordulhat, hogy az orvos kérdéseket tesz fel a szexuális életre vonatkozóan is.

Hüvelygyulladás – elsőre talán nem hangzik olyan vészesnek, de biztosak lehetünk benne, hogy veszélyes és kezelendő problémáról van szó!

A nők frászt kapnak tőle – és nem a hüvelygomba…

A kezelés legtöbbször lokális gyógyszerrel történik. Ha ez kevésnek bizonyul, vagy a szakember úgy ítéli meg, akkor orális tablettákkal is kiegészítheti a kezelést. Amennyiben a gombafertőzés egy évben négynél többször előfordul, úgy a hátterében más is meghúzódhat, így érdemes nagyobb kivizsgálást is kezdeményezni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index