Mikre figyeljenek a hormonzavarral küzdők?

A hormonális rendszer az egész test működésére komoly befolyást gyakorol, a hormonok lényegében a szervezet karmesterei. Éppen ezért okozhat nagy gondokat az, ha a kényes hormonális egyensúly felborul. Sajnos ez igen gyakori problémának számít, és fontos, hogy az endokrin zavarokkal küzdők bizonyos tanácsokat betartsanak az egészségük és a jobb közérzetük érdekében. Hogy mi mindenre kell odafigyelni, azt dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa osztotta meg.

Ha borul a kártyavár

Számtalan fajta hormonzavart ismerünk, hiszen több hormontermelő szervünk is van, és általában ezek a szervek egyenként is több hormont termelnek. Érdemes tudni, hogy a szervezetünk működésében minden mindennel összefügg, így nem csoda, ha kialakul valamilyen hormonzavar, nagyon gyakori, hogy az nem önállóan áll fenn, hanem mellette előbb-utóbb egyéb endokrin –vagy egyéb- problémát is felfedezni. Éppen ezért nem ritka, amikor egy egyszerű progeszteronhiány esetén kiderül, hogy az illető inzulinrezisztens, majd az, hogy pajzsmirigybeteg is (ez a 3 állapot igen gyakran fordul elő együtt). Ezzel célszerű tisztában lenni, ugyanis, ha fény derül egy hormonzavarra, meglehet, hogy mellette még más is jelen van.

Rendszeres vérvizsgálat

Amennyiben valakinél diagnosztizáltak hormonzavart, fontos, hogy az érintett részt vegyen rendszeres ellenőrzéseken, ahol a hormonális állapotának alakulását vizsgálják. Ezt abban az esetben se lehet kihagyni, ha az értékek normalizálódtak.

Ügyeljen az étrendjére

Sok hormonzavar kialakulásában nagy szerepet játszik a helytelen étrend, sőt, vannak olyan problémák, melyek mellett gyakran fel lehet lelni ételintoleranciákat (pl. Autoimmun pajzsmirigyzavar mellett gyakran van jelen gluténérzékenység is, az IR kialakulásában és kezelésében nagy szerepe van a táplálkozásnak is.) Amennyiben nem biztos abban, állapotánál milyen étrend lehet segítségére, forduljon dietetikushoz, aki személyre szabott diétát állít össze.

Csökkentse a stresszt

A stressz – csakúgy, mint a helytelen táplálkozás vagy a mozgáshiány- bizony komoly hatást gyakorol a hormonrendszerre- már csak azért is, mert stresszhelyzetben bizonyos hormonok szabadulnak fel (pl. Adrenalin, kortizol), ez pedig több más hormon termelődését is befolyásolja. Éppen ezért, a hormonzavarok komplex kezelésében bizony lényeges szerepet kap a megfelelő stresszkezelés.

Ha nem javulnak a tünetek

Sokakat egy-egy kellemetlen tünet vezet el vérvételre, ahol kiderül a hormonzavar. Sajnos az adott problémára kapott gyógyszer sokszor önmagában nem elég hatásos, így előfordulhat, hogy a zavaró panasz továbbra is fennáll. Ennek több oka lehet: az egyik, hogy még várni kell, hogy a gyógyszer kifejthesse a hatását, de lehet, hogy más dózisra/készítményre van szüksége. Előfordulhat még, hogy az életmódján nem változtatott, pedig kellett volna (pl. IR esetén ez kiemelten fontos, sőt, a legfontosabb), valamint az is lehet, hogy más hormonzavar is fennáll, melyet még nem kezel- mondja dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Tartsa be a gyógyszerszedés szabályait

Vannak olyan gyógyszerek, melyek felszívódását bizonyos ételek/italok gátolják, ezért együtt nem szabad a kettőt bevinni, illetve oda kell figyelni a megfelelő tárolásra is (pl. Nagy melegben veszíthet a hatásából sok gyógyszer). Ezért alaposan kérdezze ki orvosát, gyógyszerészét az adott készítménnyel kapcsolatos tudnivalókról!

Forrás: Budai Endokrinközpont