Menstruáció – Ezt a 4 tünetet ne hagyja figyelmen kívül

A menstruáció nem mindenkinél tankönyvszerű, ám ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy valami baj lenne.

Azonban vannak olyan tünetek, melyeket nem árt komolyan venni-főleg, ha több ciklus során is jelentkeznek. Hogy melyekre érdemes odafigyelni és hogy azokat min minden okozhatja, azt dr. Józan Gyöngyitől, a Nőgyógyászati Központ sebész-nőgyógyászától kérdeztük meg. 

Elmaradt menstruáció 

A havi vérzés a nagykönyv szerint 28 naponta jelentkezik, ám lehet benne pár nap csúszás is. Azonban, ha egyszercsak elmarad a vérzés, arra már az első alkalommal érdemes komolyabb figyelmet szentelni. Leggyakrabban terhesség áll a kimaradt menstruáció hátterében, ezért ilyenkor célszerű terhességi tesztet végezni. Ha a várandósság kizárható (érdemes többször is tesztelni, ha negatív, pár nap különbséggel), úgy az alábbi okok állhatnak a probléma mögött: intenzív testmozgás, túlzott súlycsökkenés/anorexia, fogamzásgátlók, stressz, bizonyos betegségek (PCOS, IR, pajzsmirigyzavar), továbbá (korai) klimax. 

A 21 napnál gyakoribb menzesz egyebek mellett hormonális egyensúlyzavarra is utalhat, ezért mindenképpen szakorvosi vizsgálatra van szükség.

Mi állhat a gyakori menstruáció hátterében?

Szokatlanul erős vérzés 

A vérzés mennyisége és intenzitása mindenkinél más és más. Ha túl erős a menstruáció, az nem csak sok kellemetlenséget tud okozni, hanem bizonyos betegségekre, kóros állapotokra is felhívja a figyelmet. Ráadásul a túl nagy vérvesztés miatt vashiány/vashiányos vérszegénység is felléphet, így mindenképp kezelést igényel! Az erős menstruációs vérzés hátterében nem csupán nőgyógyászati okok állhatnak, hiszen pl. vérzékenység miatt is jelentkezhet. A nőgyógyászati okok közül általában fogamzásgátló tabletta, méhen belüli fogamzásgátló eszközök, hormonzavar, mióma/polip/daganat, endometriózis generálja a problémát. Sajnos előfordulhat az is, hogy terhességi komplikáció, méhen kívüli terhesség (ez erős hasi fájdalommal is jár), vetélés áll a panasz mögött. 

Túl rövid vagy túl hosszú ciklus 

menstruációs panasz

Foto:pixabay.com

Bár az ideális az lenne, ha 28 naponként jelentkezne menstruációs vérzés, azonban sokaknál lehetnek benne csúszások. Normálisnak tekinthető a 24-32 napos ciklus is- ha ettől eltér, esetleg egy jól beállt ciklus hirtelen felborul, akkor célszerű utána járni az okának, ahogy akkor is, ha maga a menstruációs vérzés túl hosszú vagy túl rövid ideig tart. Ha túl rövid, azt okozhatja pl. anovulációs ciklus, de hormonális fogamzásgátlók is lerövidíthetik a vérzés idejét, akárcsak a menopauza kezdeti szakasza.  Amennyiben túl hosszú ideig tart a menstruáció, annak azok lehetnek az okai, ami erős vérzés esetén (hiszen a kettő legtöbbször együtt jár). 

Erős görcsök 

A menstruációs görcsök sajnos a legtöbb nőnél hozzátartoznak a vérzéshez, főleg az az megelőző pár napban és a menstruáció első időszakában. Teljesen normális, hiszen ezek a görcsök lényegében összehúzódások, hogy a méh nyálkahártyája leválhasson. Vannak azonban, akiknek már szinte elviselhetetlen fájdalmakat okoz a probléma- ilyenkor érdemes kivizsgáláson részt venni, hiszen a fájdalomcsillapítók állandó bevétele nem csak káros, de elfedhet olyan állapotokat, melyek kezelésre szorulnak. Erős görcsöket okozhat például az endometriózis, méhen belüli jó-és rosszindulatú daganatok, intim fertőzések, kismedencei gyulladás (PID), vetélés, méhen kívüli terhesség is. 

menstruacio

Foto:pixabay.com

Amennyiben valaki a fent említett panaszok közül bármelyiket is tapasztalja, érdemes orvoshoz fordulnia, főleg akkor, ha többször is megismétlődik a probléma. A kivizsgálás során minden esetben első körben fizikai vizsgálatot végzünk, melyet kiegészíthet ultrahangos ellenőrzés is. Amennyiben szükséges, úgy hormonvizsgálatokkal egészítjük ki, mivel gyakran az endokrin zavarok egyéb problémákat is generálnak (pl. túl vastag/vékony méh nyálkahártya, PCOS). Endometriózis gyanújakor laparoszkópos vizsgalatra van szükség. Miután kezünkben a diagnózis, már megkezdhetjük a célzott terápiát”– mondja dr. Józan Gyöngyi, a Nőgyógyászati Központ sebész-nőgyógyásza. 

Forrás: https://napidoktor.hu/index