Méhnyakrák veszedelem

Európában a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 éven aluli nők körében, és mintegy 30000 nő veszti életét a súlyos betegségben évente. Magyarországon az Európai Unió viszonylatában is súlyos a helyzet: hazánkban tavaly több, mint 400 nő halt meg a betegségben.

Minden nő számára ismertté kell tenni ennek a súlyos kórnak az ismérveit.

A felvilágosítás célja, hogy minden nő, életkorra való tekintet nélkül tudatában legyen annak, hogy védőoltással és rendszeres szűréssel ma már nagyon eredményesen védekezhetünk a méhnyakrák ellen. Ezzel a fontos üzenettel  foglalkozott a hazai rákgyógyító központban tartott sajtótájékoztató, amely bejelentették: a tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közvetítésével a GlaxoSmithKline Kft. az idén 100 rászoruló kislány és 100 rászoruló édesanya számára ajánlott fel méhnyakrák elleni védőoltást.

mehnyakrak_480

A méhnyakrák ma még mindig a második  leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 év alatti nők között Európában, noha a védőoltás és a szűrés együttes alkalmazásával ma már van lehetőségünk megelőzni. A méhnyakrák elleni védőoltás  a kislányok mellett a szexuális életet élő felnőtt nőknek is javasolt. Hazánkban már több mint százezer lány és felnőtt nő élt a méhnyakrák elleni védőoltás lehetőségével. Az innovatív marketing megoldásokat mindig is előnyben részesítő GSK Hungary ügyvezető igazgatója, Leitner György elmondta: „Sajnos nem mindenki tudja megfizetni a védőoltás árát, ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is segítjük a rászorulókat. Az idei évben a Méhnyakrák Megelőzési Hét keretén belül úgy döntöttünk, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével hátrányos helyzetű édesanyák és lányok számára ajánljuk fel a méhnyakrák elleni vakcinát. Fontosnak tartjuk, hogy minél több lány és anya legyen védett a méhnyakrák ellen

A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai okozzák.  A HPV-fertőzés nagyon gyakori: a szexuális életet élő nők közel 80%-a megfertőződik a HPV-vel az élete során. A legtöbb HPV-fertőzés 12-18 hónap alatt megszűnik a szervezet természetes immunvédekezése következtében. A tartós fertőzések azonban tünetmentesen, hosszú évek alatt méhnyakrák kialakulásához vezethenek.

mehnyakrak_4811

A nőgyógyászati szűrővizsgálattal lehetőség nyílik arra, hogy időben felismerjék a rákmegelőző állapotot és ezáltal megakadályozható a méhnyakrák kialakulása. Egy korábban átvészelt HPV-fertőzés után nem alakul ki megfelelő védettség, a nők életük során többször is megfertőződhetnek.

A méhnyakrák elleni védőoltás szexuális életet élő nőknek is javasolt, így megelőzhetővé válnak a további rákkeltő HPV okozta fertőzések. Magyarországon évente közel 10.000 nőnél végeznek méhnyakcsonkolást (konizációt) rákmegelőző állapotban. Ez a szám rendkívül magas. A méhnyakcsonkolást követően egy későbbi gyermekvállalás esetén nehezebb lehet a teherbe esés ill. koraszülést is eredményezhet. Védőoltással jelentősen csökkenthető a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata.

Forrás: