Inkább egyedül élek, mint egy lusta férfival…

Mondjuk ki a férfiak számára fájó igazságot: a nőknek elegük lett! Mert általánosságban úgy vélik, hogy többet tesznek bele egy kapcsolatba, és ez így nem fair, ezért inkább egyedül élnek, és csak magukra fordítanak gondot, amiből így idejük is több lesz.

Mindezt a fogyasztói szokások elemzésével foglalkozó Mintel legújabb kutatása mutatta ki, ami eképpen summázta a kialakult helyzetet: egy emberre könnyebb főzni, mint kettőre.

A kutatás szerint az egyedül élő nők 61%-a elégedett a helyzetével és boldog, míg a férfiaknál ugyanez a szám mindössze 49%, ami azért elég jelentős különbség. Ráadásul a nők 75%-a nem is keres magának párkapcsolatot szemben a férfiak 65%-ával. Mindez fokozottabban mutatkozik meg a 45 fölötti korosztályok esetében.

Foto123rf.com

Emily Grundy, az Essex Egyetem professzora szerint “a nők nemcsak több házimunkát végeznek, hanem több un. érzelmi alapú munkát is, és ezekre még több idejük jut, ha egyedül élnek”. Több kutatás is bizonyította, hogy egy kapcsolatba a nő több energiát tol bele általában: ő végzi el a házimunka javarészét, és a párkapcsolati, érzelmi ügyek és problémák kezelésében, megoldásában is élen járnak.

A szinglik többet barátkoznak és edzenek, mint a házasok.

Jó hír: a szinglik egészségesebbek

A statisztika is alátámasztja Grundy véleményét. A férfiak a szabadidejüket szinte teljes mértékben a hobbijuknak szentelik, ami egy hét alatt összesen 4 és félórát jelent. Ugyanez a nőknél 2 és félóra, a többi időt pedig az un. fizetés nélküli munkatevékenységekbe tolják: önkéntesség, felnőttoktatás, gyereknevelés, házimunka. De a nők szociális téren is jobban teljesítenek, mint a férfiak. Grundy szerint a nők tudatosabbak e téren, több ilyen jellegű tevékenységet végeznek, fontosabb számukra a közösség, mint a férfiak számára, akik inkább a feleségük/barátnőjük révén folynak bele ezekbe a dolgokba.

Azok a nők, akiknek nincs párjuk, szociálisan aktívabbak, és a barátaikkal is sűrűbben találkoznak, mint azok a nők, akiknek van partnerük, a férfiaknál viszont ez fordítva van: ha nincs társuk, kevésbé aktívak szociális téren is.

Forrás: https://napidoktor.hu/index