A menopauza és a szója

Amerikai kutatók tanulmánya szerint a hormonpótlás némiképp hatékonyabban csökkenti a menopauza alatti hőhullámokat, mint az étrend-kiegészítőként alkalmazott szója.

Előbb a hormonok utána a szója?

Mint Gloria Bachmann, a New Jersey-i Robert Wood Johnson orvosi egyetem munkatársa összegezte: azoknál a nőknél, akiket nagyon zavarnak a változókori hőhullámok, a legjobb kezelés a hormonpótlás, csak utána következik a szója. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) irányadó tanulmánya még 2002-ben azt állapította meg, hogy ezek a hormon kezelések növelhetik a mellrák, a szívbetegségek és a szélütés kockázatát. Emiatt sokan lemondtak a kezelésekről. Azóta szerencsére a további kutatásoknak köszönhetően már módosultak a készítmények, megjelentek a krémek és a változókori hormonpótlás biztonságossá vált.

Bachmann szerint, nem minden nőnek van szüksége ilyen kezelésre, inkább azok vegyék fontolóra a hormonpótlást, akiknél gyakran jelentkeznek a hőhullámok, vagy olyan súlyosak, hogy zavarják éjszakai pihenésüket.

A tanulmány szerint a változókorban lévő nőknél havonta 30-150 alkalommal jelentkezett hőhullám. Ehhez képest azok, akik hormonpótlásban részesültek, átlagosan havonta 24-szer kevesebbszer szenvedték el a hőhullámot, míg a szóját szedőknél 12-vel volt kevesebb az átlag. A kutatók azt nem vizsgálták, mi a helyzet akkor, ha ételekkel veszik magukhoz a szóját a nők. A Menopause című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 19 korábbi vizsgálat eredményeit tekintették át, melyekben 760 nő kapott kezelést a hőhullámokra, 770 nő pedig nem részesült sem szója-, sem hormonkezelésben.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.