A kilókkal együtt leadható a hőhullám

A fogyás segíthet a túlsúlyos, illetve elhízott középkorú nőknek a menopauzával járó kellemetlen hőhullámok visszaszorításában.

?Egy ideje tisztában vagyunk azzal, hogy az elhízás hatással van a hőhullámokra, azt azonban nem tudtuk, hogy a fogyás gyakorol-e bármilyen hatást? ? nyilatkozta Dr. Alison Huang, az Archives of Internal Medicine július 12-i számában közzétett tanulmány szerzője. ?Most kiváló bizonyítékunk van arra, hogy a fogyás valóban csökkenti a hőhullámok gyakoriságát.?

Fotó: 123rf.com

A tanulmány résztvevői egy nagyszabású életmóddal kapcsolatos intervenciós program alanyai voltak, amely azt tűzte ki célul, hogy a résztvevők 7-9 százalékkal csökkentsék testsúlyukat. Huang, a Kaliforniai Egyetem szülés-nőgyógyász professzora szerint az eredmények újabb okot adnak a nőknek testsúlyuk szabályozására. A professzor úgy véli, a lényeg az, hogy igenis tehetünk valamint a hőhullámok ellen.9869A tanulmányból kiderül, hogy a nők körülbelül egyharmada tapasztal hőhullámokat legalább öt éven keresztül a menopauzát követően, ami zavarja a nyugodt alvást, a munkavégzést és a szabadidős tevékenységeket, ráadásul szorongást és depressziót is kiválthat. A kutatás elején a vizsgálati és a kontroll alanyok körülbelül fele számolt be hőhullámokról. Hat hónappal később a vizsgálati csoport 49 százaléka legalább egy kategóriányi javulásról számolt be, míg ez az arány a kontroll csoportban csak 41 százalék volt.

A menopauzát átélő nők többsége ismeri a hőhullámok kellemetlen érzését és az alvást megnehezítő éjszakai izzadás jelenségét, sőt néhányan közülük még a változókor után is tapasztalhatják a tünetet.

Hőhullámok, éjszakai izzadás? Ezek segíthetnek

Dr. Elizabeth Poynor, a Lenox Hill kórház szülész-nőgyógyásza szerint a kutatás eredményei jó hírt jelentenek. ?Úgy gondolom, ez a tanulmány kiválóan megalapozza azt, hogy a jövőben nagyobb szabású, részletesebb és átfogóbb vizsgálatokat végezhessünk a hőhullámokkal kapcsolatban? ? nyilatkozta a szakorvos.

Forrás: https://napidoktor.hu/index