5 ok, ami miatt érdemes rendszeres szexuális életet élni

Nem szeretnénk nyomást helyezni azokra, akik számára ez (most épp) nem elérhető, de régóta ismert, hogy a szex számos pozitív hatást gyakorol az egézsségünkre. Most öt ilyet árulunk el.

Afelől eddig sem voltak kétségeink, hogy a szex mind a meghittség, mind a kötődés és az élvezett miatt is jó, illetve fontos. De eddig erre nem talán nem is gondoltunk, hogy mindezek mellett az egészségünkre is komoly hatást gyakorol. Öt pontban áruljuk el, hogyan.

Foto: 123rf.com

1. Jelentősen csökkenti a stresszt

Egy érdekes tanulmány, melyet a Marylandi Egyetem és a Szöuli Konkuk Egyetem végzett el, rámutatott, hogy a rágcsálók kevésbé viselkedtek az elvártaknak megfelelően egy feladat során, míg nem volt részük párosodásban – utána sokkal kevésbé voltak stresszesek, javultak az agyi funkcióik és könnyebben véghezvitték a feladatot.

2. A szex jótékony az immunrendszerre

A Wilkes Egyetem tanulmánya megtalálta azt az optimális szexmennyiséget, ami tökéletesen hat az immunrendszerre: egy-két alkalom hetente. A kutatók felfedezték ugyanis, hogy azon főiskolásoknak, akik a szexet heti egy vagy kétszer művelték, magasabb antitest-szintjük volt, mely segít távoltartani szervezetünktől a megfázást és az influenzát. Ez meglehetősen nagy előnye.

Fotó: 123rf.com

 

3. A szex felemel

Az Oregon Állami Egyetem 159 dolgozót tanulmányozott, akik állították: sokkal jobb hangulatban voltak a szexet követő napon, a munka terén is elégedettebbek és elkötelezettebbek voltak, mint egyébként. Az biztos, hogy nem hátrány, ha az ember boldogabb és a munkájában is kiegyensúlyozottabbnak érzi magát! Gondoljunk bele, még a főnökünket is pozitívabbá tesszük a hozzáállásunkkal.

4. Enyhíti a fájdalmat

Egy, még a 2000-es években végzett tanulmány rámutatott, hogy 1900 nővel készült vizsgálatuk során bebizonyosodott: aki maszturbál a menstruáció idején, jelentősen enyhíti a görcseit. Vagyis az orgazmus igen hatékony a fájdalomcsökkentésben. Ezt is tartsuk észben a szex előnyei kapcsán!

5. A szex többet segít, mint ezerféle öregedésgátló szérum

Minek is adnánk sok pénzt krémekre, kenőcsökre, amikor elég a szex is? A szeretkezés tagadhatatlan előnye az is, hogy fiatalon tart. Egy skót kutató tanulmánya 3500 európai és amerikai nő bevonásával arra a következtetésre jutott, hogy heti 2-3 szex segít a friss külső megőrzésében.

Sokan nem beszélnek róla, ám életüket megkeserítik a szexuális problémáik – melyek azok, melyekkel a legtöbb férfi küzd?

Pasik szexuális problémákkal

Forrás: https://napidoktor.hu/index