Világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot kapott két kisgyerek a Debreceni Egyetemen

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) ültették be két kisgyerek belső fülébe azt a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot, amely akár zajos környezetben is elősegíti a hatékony beszédértést – jelentették be az egyetem klinikai központjánan (DEKK).

Rezes Szilárd, a DEKK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója elmondta: a műtét mérföldkő a klinika cochleáris implantációs programjában, amelyet 2000-ben indítottak el, azóta számtalan vele született siket vagy nagyothalló gyerek kapott hallásjavításra alkalmas készüléket.

A dániai Oticon Medical legújabb fejlesztésének köszönhetően a két gyerek olyan implantátumot kapott, amely a beszédet kiszűrő eszközzel akár zajos környezetben is hatékony beszédértést, gyorsabb beszédfejlődést tesz lehetővé – hangsúlyozta. Az implantátumot egy másfél és egy három és fél éves gyerek mindkét fülébe ültették be.

Az igazgató kiemelte, a beültetés nélkül a súlyos hallásproblémával küzdő gyerekek egész életükben siketek és akár teljesen némák maradnának. Az implantátum viszont lehetővé teszi, hogy a hallásfejlesztést követően beszédfejlesztésük is megtörténjen.

Rezes Szilárd, aki a műtéteket a varsói orvostudományi egyetem szakembereivel közösen hajtotta végre, közölte: az egyetem klinikai központjában évente mintegy 25 cochleáris implantátum társadalombiztosítás által támogatott beültetésére van lehetőség.

Kazimierz Niemczyk, a varsói orvostudományi egyetem fül-orr-gégészeti klinikájának igazgatója hangsúlyozta: a piacon elérhető összes implantátum közül ebben az eszközben a legvékonyabb az elektróda, a fül mögötti processzor pedig a legkönnyebb, így ennek a beültetése jár a legkisebb műtéti beavatkozással.

Nuber Arnold, az Oticon Medical magyarországi ügyvezető igazgatója közölte: az implantátum alapanyaga cirkónium és titánium, amelyek tökéletes ellenállást biztosítanak a külső behatásokkal szemben.

Forrás: https://napidoktor.hu/index