Van remény? – Jó hír a demenciáról

Igazán jó hírt közölt nemrégiben a Journal of Alzheimer’s Disease nemzetközi tudományos szakfolyóirat: egy olyan reprezentatív felmérésről számolt be, amely szerint a 65 év felettiek egy részének körében manapság alacsonyabb a szellemi hanyatlás előfordulása, mint tíz évvel ezelőtt ugyanebben a korosztályban.

Az Amerikában végzett kutatás adatai szerint míg a kétezres évek végén a nyugdíjas korúak 12,2 százaléka számolt be jelentős gondolkodási nehézségekről, addig a kétezer tízes évek végére ez 10 százalékra csökkent le. Mindez azt jelenti, hogy tíz év alatt több, mint egymillió olyan idős ember volt, akiknek az előzetes előrejelzések szerint szellemi hanyatlást kellett volna tapasztalni, mégsem ez lett a helyzet.

Fotó: 123rf.com

A torontói egyetem öregedéssel foglalkozó kutatóintézetének igazgatója, Esme Fuller-Thomson úgy számolt be a felmérésükről, miszerint ők maguk is nagyon meglepődtek, amikor ilyen kedvező adatokat tapasztaltak, hiszen mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rengeteg idős ember, családtag és személyes gondoskodást nyújtó személy mentesült a demencia kihívásai alól.

A kutatás során egy olyan, összesen tíz évig tartó amerikai felmérés adatait dolgozták fel, aminek keretében minden évben nagyjából félmillió 65 év feletti személyt kérdeznek meg többek között arról, hogy tapasztaltak-e súlyos nehézséget a koncentráció, memória vagy döntéshozás terén.

Érdekes módon a nők körében nagyobb mértékben, 23 százalékkal csökkent tíz év alatt a gondolkodási nehézségekről beszámoló résztvevők száma, míg a férfiaknál ez 13 százalék volt.

A további elemzések azt mutatták ki, hogy a csökkenés hátterében egy olyan jelenség áll, miszerint a most nyugdíjas korba érő generáció tagjainak már magasabb iskolázottsági szint elérésére volt lehetőségük: minden egyes formális oktatásban töltött év ugyanis egyre csökkenti az egyén kockázatát a demencia kialakulására.

Fotó: 123rf.com

Az iskolázottság azonban nem tűnik az egyedüli magyarázó tényezőnek a jelenségre: a szerzők szerint számos más, összetett ok állhat a háttérben. Az egyik lehetséges jelölt például a generációk eltérő hozzáférése a jó minőségű tápanyagokhoz, a dohányzás elterjedtségének csökkenése, a javuló légminőség és az ólmozott gázolaj használatának kivezetése.

A kutatók szerint jól látszik, hogy számos fontos társadalmi és életmódbeli változás van kihatással még egy olyan, ezektől látszólag független kimenetre is, mint az időskori szellemi hanyatlás mértéke. Reményeik szerint a jövőben tovább folytatódik ez a pozitív tendencia és a tudomány is egyre többet tud majd meg a kérdésről.

Olvasd el ezt is!

Sporttal a demencia ellen

Forrás: felejtek.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.