Új alkohol: sör

Az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev aláírta a törvénytervezetet, ami az alkoholos italok közé sorolná be a sört.

Eddig ugyanis a 10 százaléknál kisebb alkoholtartalommal rendelkező italok élelmiszeripari terméknek számítottak. A szerdán aláírt törvény lehetővé teszi a minisztereknek, hogy a többi alkoholos italhoz hasonlóan a sör eladását is szabályozzák.

Az oroszok alkoholfogyasztása már így is kétszerese az Egészségügyi Világszervezet által kritikusnak tartott mennyiségnek, és bár Oroszországban továbbra is a vodka a legnépszerűbb szeszesital, a sör eladások is ijesztő mértékben megnőttek az utóbbi időben. Az utóbbi tíz évben a sör értékesítési mutatói 40 százalékkal nőttek, míg a vodka népszerűsége 30 százalékkal csökkent. Szakértők szerint az oroszok a sört az üdítők alternatívájaként fogyasztják. Sört a nap minden szakában minden élelmiszerboltban vásárolhatnak az oroszok.

sor6

"A mostani törvény segítségével a sörök eladását is szabályozhatjuk" – nyilatkozta Vagyim Drobiz, az orosz Szövetségi és Regionális Alkohol Eladási Tanulmányok Központjának igazgatója. Tavaly Oroszországban a söriparnak 200 százalékos adóemeléssel kellett megbírkóznia, a 2013-ban érvénybe lépő intézkedések alapján pedig csak engedélyezett helyeken árusíthatnak majd sört az engedélyezett időszakokban. Még 2009-ben utasította Medvegyev elnök a kormányt, hogy tegyenek lépéseket az egyre növekvő alkoholfogyasztás megfékezésére.

Forrás: