Tavaszias húsvéti hétvégére számítsunk

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délután észak felől szakadozik, csökken a felhőzet. Több helyen valószínű eső, záporeső. Napközben megélénkül az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Kezdetben még melegfronti hatással számolhatnak az arra érzékenyek. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, álmatlanság. Ingadozhat a vérnyomás. Napközben egyre többfelé hidegfronti hatás várható. Nő a szervezet görcskészsége, asztmatikus rohamok léphetnek fel. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Hosszabbá válhat a reakció idő.

Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig

Változóan és erősebben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek. Hétfőig csak néhol lehet kisebb csapadék, majd keddtől elszórtan alakulhat ki eső, záporeső. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben -1, +5, majd 1, 7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőig 11 és 16, keddtől 13 és 19 fok között alakul.

eso2_idojaras

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.