Támogasd a fóti Gyermekvárost!

A Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány 1993-ban azért jött létre, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik megfelelő családi háttér hiányában állami gondoskodásba kerültek.

A célcsoport tagjai között van árva, félárva, de vannak olyanok is, akiknek bár élnek szüleik, kicsi korukra már több nélkülözést, szenvedést, bántalmazást kellett megélniük, mint sokunknak felnőtt korára. Az évek során a gyermekvédelem jelentős szerkezet átalakuláson ment keresztül.

Míg a kezdetekben közel 1000 gyermek élt az intézetben nagy hálószobákba, közös étkezőkbe zsúfolva, a gyermekvédelmi törvény változásával a nevelés, gondozás családias szerkezetű lakásotthonokban történik, ami azt jelenti, hogy egy csoportban maximum 8-10 gyermek élhet, akiket a nevelők bevonnak a napi teendőkbe, éppúgy, vagy még inkább, mint ahogy ez a családokban történik.

Együtt vásárolnak, takarítanak, főznek, tanulnak, hogy lakóink kikerülve az intézet védőhálójából minél nagyobb sikerrel álljanak helyt az életben. Ez a jelentős szemlélet- és strukturális váltás különösen fontos volt a vérszerinti családjukat nélkülözni kényszerülő, gyermekvédelmi gondoskodásban felnövekvő gyermekek szocializációja, önálló életre való felkészítése szempontjából.

iskola_3

Érzékelve a gyermekvédelmi szakellátás területén jelentkező újabb szükségletek és igények tendenciáit, továbbá a fenntartónak a szakterületre vonatkozó egyes ellátási kötelezettségeit, a fóti Károlyi István Gyermekközpont a közelmúltban egy többfunkciós szerkezetátalakítási koncepciót dolgozott ki, amely szándékaink szerint kellő hatékonysággal reagál az általánostól eltérő szükségletekre:

– A szerkezetátalakítás első lépéseként 2005-2008 között jött létre a 24 fős Különleges Gyermekotthon tartós betegséggel állami gondoskodásban élő gyerekek számára.

– 2011. január 1-től a fóti Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthona 32 fő súlyos pszichés zavarral küzdő gyermeket fogad a hatályos jogszabály előírásai szerint.

– A szerkezetátalakítás harmadik lépése a Kísérő Nélküli Kiskorúak Gyermekotthonának és Utógondozó Otthonának kialakítása volt, mely gyermekotthonok a hazánkba felnőtt kísérő nélkül háborús övezetekből érkező menedékkérő gyerekeket fogadják. 2010-től indult intézményünkben a menekült és oltalmazott fiatal felnőttek utógondozói ellátása. Jelenleg 32 kiskorúnak tudunk biztosítani teljes körű, otthont nyújtó ellátást és 50 fiatal felnőttnek utógondozói ellátást.

– Az intézmény 1998 óta a nagykorúságukat elért fiatal felnőttek számára utógondozói ellátás keretében életkezdő otthont működtetett.  Az Utógondozói Otthonok átalakulásuk eredményeképpen 2011 márciusa óta külső férőhelyként funkcionálnak, építve a fiatal felnőttek magasabb szintű önállóságára, integritására.

Alapítványunk az általa támogatott Gyermekközpontban (korábbi, ismertebb nevén Gyermekváros) élő és a hozzájuk hasonló sorsú gyerekeknek, fiataloknak kínál lehetőségei függvényében minél szélesebb területeken segítséget. Célja, hogy ne ad hoc pénzösszegekkel nyújtson egyszeri támogatást, hanem, hogy hozzájuttassa a felelősségi köréhez tartozó gyerekeket azokhoz a képességekhez, melyek hosszú távon adnak mankót kezükbe.

Alapítványunk társadalmi segítséggel támogatja e gyerekek tanulmányait, kiegészíti táplálkozásukat, segíti szabadidős tevékenységüket, nyári táborozásukat, gyógykezelésüket. A gazdasági válság fokozta a segítő munka szükségességét, így tulajdonképpen az élet minden területéről érkező támogatást tudjuk hasznosítani.

gyerek_iskola

Jelenleg nagy örömmel fogadnánk:

– élelmiszer adományt (felvágott, sajt, vaj, joghurt, vajkrém, fekete bab, gyümölcs, zöldség stb. -akár ha akad valakinek ismeretsége, ahol ezek a cikkek kárba mennének, lejárat előtti termékek rendszeres adományozása formájában)

– pipere- és háztartási cikkek (tusfürdő, fogkefe, fogkrém, naptej, tisztító-és mosószererek, szemeteszsák, stb.)

– fagyasztó láda, kombinált hűtőszekrény, mosógép-akár használt is

– porszívó, mikrohullámú sütő, digitális fényképezőgép, számítástechnikai eszközök

– szabadidős programok (Kalandparkba és bármi egyéb -mozi, színház, interaktív programokra belépőjegy) és kellékei (bokszzsák, szoba tenisz, kézi súlyzó, kerékpár)

– iskola/ irodaszerek (füzet, toll, ceruza, hibajavító, dosszié, üvegfesték stb.)

Összefoglalva valóban bárminek örülünk. Az adományokról adóigazolást tudunk kiadni, mivel Alapítványunk közhasznú, s e közhasznúságot az új jogszabályi előírásoknak megfelelően újra megkértük és megkaptuk.

Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány

Székhelye: 2153 Fót, Vörösmarty tér 2.

Képviselője: Gróf Károlyi László, Dr Appel György – kuratóriumi elnökök

Számlaszám: Dunakeszi OTP 11742104-20021001

Adószám: 18662443-1-13

Végzés száma: 4.Pk. 62.976/1993/22. (Pest Megyei Bíróság)

Telefon: +36 27 358-022, +36 20 914-7283

E-mail: [email protected]

Web: www.kigyk.eu

Forrás: