Szilveszteri nagy durranás – Védjük meg gyermekeinket, kisállatainkat!

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) célja ünnepeink védelme, méltóságuk megőrzése. Ennek jegyében szólítottuk fel októberben a kereskedelmi egységeket és kértük ünnepeink egymástól való elhatárolását és védelmét.

A szilveszteri mulatozás, óévtemetés is veszélyeket rejt magában, amire szülők, az állattartók figyelmét is fel kívánjuk hívni!

Felelős szülő, felelős állattartó, felelőtlen szórakozás

Régen hangoskodással, dudaszóval, kolomppal űzték el az ártó, gonosz szellemeket. E zajjal az óév bánatát, félelmeit messze akarták maguktól zavarni az emberek, azért, hogy az új esztendő már csak szerencsét és boldogságot hozzon számukra. Ma már a kereplőket, zajkeltő szerszámokat felváltotta a tűzijáték, a petárda és más fülsértő pirotechnikai eszköz.

Nagy durranás – csúnya sebek

Sajnos minden évben sérülnek meg gyermekek és felnőttek a felelőtlen lövöldözésnek, robbantásoknak, „nagy durranásoknak” köszönhetően. A petárda egyaránt okozhat úgynevezett mechanikai és égési sérüléseket. Minden anya rémálma egy csonkolt ujj, megégett arc, vagy kilőtt szem. Nemcsak a testrészek, de a gyermekek lelki épsége is sérülhet, hiszen hallhattunk már hirtelen, hangos zaj okozta dadogásról, vagy hosszan gyógyuló traumatikus élményről is.

„Mennyből az angyal” után földre szállt pokol?

Ne feledkezzünk meg a kertes házak „négylábú családtagjairól” sem, akik a kíméletlen durranásoktól kétségbeesve keresnek menedéket a gazdájuk lábához bújva, vagy ösztönösen, fejvesztve menekülnek utcáról-utcára, míg végleg el nem tévednek, vagy súlyos baleset nem éri az úttesten.

Jobb esetben a robaj elcsitulásakor reszkető lábbal hazatalál a bundás házi kedvenc, de sokszor napokig az utcán csavarog, ahol egyrészt kiszámíthatatlanul viselkedhet, másrészt balesetet okozhat, amelyben nemcsak az állat, de a járművekben utazók is megsérülhetnek.

Sajnos minden újévben teltházasak az egyébként is zsúfolt menhelyek, amelyek jelentős részét alapítvány vagy állatvédő szervezet üzemelteti.

A petárdák, hangos tűzijátékok tehát nemcsak a gyermekeinkre nézve lehetnek ártalmasak, de azokat is meg kell óvnunk ettől, akiket megszelídítettünk, hiszen értük is felelősséggel tartozunk!

Hivatalosan az 1998. évi XXVIII. állatvédelmi törvény 5 § és kormányrendelet írja elő, hogy az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásról.” azonban ahhoz, hogy mindannyiunk számára – kicsiknek és nagyoknak is – felhőtlen legyen ez a különleges este, szükséges, hogy figyelemmel legyünk egymásra!

Ne feledkezzünk meg róla, hogy ma Magyarországon magánszemélyeknek tilos petárdát birtokolni, illetőleg felhasználni. A 155/2003. (X. 1.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről kimondja, hogy az úgynevezett bomba-tűzijátékokat, petárdákat sem megvásárolni, sem birtokolni, sem felhasználni nem szabad.

A pirotechnikai eszközöket összesen négy kategóriába sorolja a 173/2011 (VIII. 24.) új pirotechnikai törvény. Az egyes és kettes kategóriába tartozókat egész évben meg lehet vásárolni. A hármas kategóriába tartozó tűzijátékok korlátozás alatt állnak: ezeket december 28. és 31. között lehet megvásárolni, használni őket csak december 31-én este 6 óra és január elseje reggel 6 óra között lehet. A négyes kategóriába tartozó tűzijátékokat nem lehet még ezen időszakban sem megvásárolni és használni.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szankcionálja a pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértések elkövetését. Aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el.

Akár 150 ezer forintba is kerülhet egy nagy durranás!

A lövöldözéssel, petárdák dobálásával – bármilyen jól “hangzik” is – nemcsak másoknak okozhatunk kárt, hanem magunknak is!

Ne a szokást töröljük el, hanem használjuk felelősen!

A FICSAK – idén először tudatosítani szeretné minden ünneplésre készülő állampolgárban, hogy a kollektív és hangos, fülsiketítő ünneplés, vidám szórakozás másoknak, így többek között a kisgyerekeknek, négylábúaknak maga a földre szállt pokol. Egy Szilveszteri kiskátéban gyűjtöttük össze a legfontosabb, leghasznosabb tanácsokat mind az állattartóknak, mind a hangos ünneplésre készülők számára.

Arra kérünk tehát minden ünneplőt, hogy gondoljanak másokra is, hiszen az általuk, hagyományos eszközökkel keltett hangok olyan helyekre is eljutnak, ahol nem szívesen fogadják őket.

A tűzijáték nagyon szép és mára szinte az új év köszöntésének szimbóluma, azonban arra kérünk mindenkit, hogy vásárláskor fontolja meg a fentieket és döntsön az ún. „kutya-, és gyermekbarát”, csendes verzió mellett!

Figyeljünk egymásra! Legyen az ünnep mindenkinek ÜNNEP!

  

Forrás: https://napidoktor.hu/index