Szex és a pénz helyett dicséret

A mai fiatalok egész eddigi életükben azt hallották, hogy “győztesek” és “különlegesek”, ezért aztán jobban vágynak ezekre a dicsérő szavakra, mint a szexre, alkoholra, pénzre és ételre.

Az elmúlt évtizedek önértékelési mozgalmainak hátulütője most jöhet ki, mert felnőtt egy olyan nemzedék, akik sikert és elismerést várnak el egy olyan világban, mely nem feltétlenül hajlandó ezt megadni hosszú távon, mondta el a társszerző, Brad Bushman, az Ohioi Állami Egyetem kommunikáció és pszichológia professzora.

Bushman munkatársaival két kísérletet végzett el kétszáznyolcvankét főiskolás diákon. Rangsorolniuk kellett különféle kellemes élményeket, mint például a fizetési csekk átvételét, találkozót a legjobb baráttal, a kedvenc étel elfogyasztását, vagy egy szexuális aktust. A listán szerepelt a dicséret és a jó osztályzat is.

Ez utóbbi kettő érte a legtöbbet számukra. “Teljesen elképedtünk, mert igyekeztünk mindent összeszedni, amit a főiskolások szeretnek. Meglepődtünk azon, hogy ők leginkább dicséretet szeretnének. Szerintem nem kellene, hogy ez kiüsse a többi élményt, nem olyan alapvető szükséglet. A társas stimuláció fontos, de szerintem ez eléggé eltér a dicséret iránti igénytől.”

Laboratóriumi körülmények között a vizsgált személyek olyan tesztet töltöttek ki, mellyel tudomásuk szerint az intellektuális képességeiket mérték fel. Miután végeztek, azt mondták nekik, hogy ha várnak további tíz percet, akkor újraszámolják a pontjaikat egy olyan algoritmussal, ami általában jobb eredményt ad ki. A Journal of Personality nyomtatás előtt online megjelenő változatában közölt cikk szerint azok, akik az önértékelésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak, inkább kivárták az időt az új pontszámokra.

A résztvevők kitöltöttek egy narcisztikus vonásokat felmérő személyiségtesztet is. Megkérték őket arra is, hogy rangsorolják, mennyire vágynak bizonyos kellemes eseményekre. Addikciós kutatások ugyanis azt találták, hogy az addiktív személyiségek kevésbé vágynak függésük tárgyára, mint ahogy azt állítják. Bár azt nem lehet állítani, hogy a diákok az önbecsülés bűvkörében éltek, de közelebb álltak ehhez, mint a tanulmányban szereplő bármilyen más tevékenységhez.16060“Nagy problémát jelent, és úgy vélem, hogy a társadalomra káros az, ha valaki úgy érzi, többet érdemel, mint mások. Aki így gondolkodik, és azt hiszi, hogy különb másoknál, mérges lesz, ha mégsem kapja meg azt, amit szerinte érdemel.” – mondta Bushman. Jean Twenge, a Generation Me (Én-generáció) című könyv szerzője elmondta, a tanulmány nagyon jól rámutat az önbecsülés árnyoldalára, amire egész mostanáig azt hitték, csupa pozitívumot rejt.

Kutatások kimutatták, hogy az önértékelés szintje a hatvanas évek közepétől növekszik, különösen a főiskolások körében. “Elég ijesztő, hogy oda jutottunk, ezek az amerikai diákok többre tartják az önértékelést, mint a többi jutalmat.” – fejezte ki aggodalmát Twenge, aki a San Diego Állami Egyetem pszichológus professzora is egy személyben.

“Amit valójában látunk, az egyfajta üres önértékelés, csupán azért kell különlegesnek éreznünk magunkat, hogy létezzünk. Mindenki győztes, és örökké jól kell éreznünk magunkat a bőrünkben. Ez valahogy figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az önértékelésnek kell hogy legyen alapja.” – mondta. Bushman felidézte fia első óvodai napját. A kisfiú egy olyan matricával tért haza, melyen ez állt: “Győztes vagyok!” Elmesélte, hogy minden társa kapott egy ilyet.

Kis gondolkodás után azonban erre a következtetésre jutott: “Már tudom, mi történt! Minden gyerek kapott matricát, de csak az enyém szól a győztesnek. A többiekén mind a vesztes felirat állt.” “Még az ötévesnek is leesett, hogy mindenki nem lehet a legjobb, felfedezte az ellentmondást. Szerintem csak akkor kell vállon veregetni őket, ha valóban meg is érdemlik.” – mondta Bushman.

Forrs:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.