Rejtélyes, halálos idegrendszeri betegség veszélyezteti a fiatalokat

Két éve pusztít Kanadában a fiatalok körében egy rejtélyes neurológia betegség, ám csak mostanában kapott nyilvánosságot, hogy mik is lehetnek az okai.

Azt sejtik a szakértők, hogy a tartomány partjainál halászható homárban levő vegyületek okozzák a halálos eseteket.

Egyelőre 48 ember szenved a gyanú szerint az agyat támadó kórtól – állítják hivatalos források, ám a The Guardiannek névtelenül nyilatkozó egészségügyi szakértők felhívják a figyelmet, hogy mintegy 150 körül mozoghat a valós betegek száma, miközben további potenciális eseteket vizsgálnak – számol be a Blikk.

A halálos megbetegedéseknek az adja a különlegességét, hogy zömében fiatalokat támad meg, viszont az idegi alapú problémák inkább idősebb korban jellemzőek – állítják az orvosok. Emellett fontos jellemző, hogy a feljegyzett betegeknek nem voltak korábbi betegségei, amelyek magyarázatot adnának a tünetekre. Felfigyeltek továbbá fertőzéssel kapcsolatos jelenségekre is, amelyeket egymással közeli kapcsolatban levő, 30 év körüli fiatalok mutattak.

Foto:123rf.com

Mindenről New Brunswick tartomány egyik egészségügyi szolgáltatójának a munkatársa beszélt a brit lapnak. Elmondása szerint azért fordult a sajtóhoz, mert rendkívül aggasztónak találja azt, amilyen gyorsasággal az érintettek állapota leromlik. Ugyanakkor kifogásolta, hogy ilyen horderejű ügyre kevéssé fordítanak figyelmet a tartomány vezetői.

A lap hivatkozik egy tanulmányra: eszerint a tartomány tengerparti részén található homárokban béta-metil-amino-L-alanin nevű neurotoxin (idegméreg) található. Ez a fajta idegméreg kis mennyiségben ártalmatlan, nagy dózisban viszont demencia – feledékenység, memóriazavar – és az ataxia – koordinálatlan mozgás, „ügyetlenség” –, valamint hallucinációk kísérik, hasonlóképpen a rejtélyes betegség alanyaihoz.

Csakhogy a homárhalászat a tengerparti közösségek gazdaságának a motorja, így sokan azt gyanítják, hogy a hatóságok szándékosan hagyják figyelmen kívül a szóban forgó tanulmányt, politikai okokból hunynak szemet a potenciálisan a megbetegedések mögött álló speciális környezeti tényező felett.

Olvasd el ezt is!

Ezek a legfontosabb tünetei az idegrendszer kimerülésének

Forrás: https://napidoktor.hu/index