Orvosi Hetilap – díjátadás

2014-ben Dr. Balázs Csaba professzor részesült a Markusovszky Lajos-emlékérem elismerésben.

Az Orvosi Hetilap Szerkesztőbizottságaés a Markusovszky Lajos Alapítvány Kuratóriuma Dr. Balázs Csaba egyetemi tanárnak adta át a Markusovszky Lajos-emlékérem kitüntetést. A Markusovszky-emlékérem egy életműdíj, amivel a kitüntetett kutató, gyógyító és oktató munkáját ismerik el.

Az Orvosi Hetilap főszerkesztője, Dr. Rácz Károly egyetemi tanár köszöntőjében kiemelte, hogy a Magyar Kulturális Örökség részét képező, 155. évfolyamánál járó Orvosi Hetilap nemzetközileg is elismert orvosi szaklap. 2013-ban bekerült az impaktfaktoroslapok „elit” klubjába, többek között jegyzik a Science Citation Index Expanded adatbázisában, ami magyar nyelvű lapként rendkívül nagy eredmény.

A folyóiratot gondozó, 1828-as alapítású Akadémiai Kiadó a laphoz hasonló értékeket képvisel és közvetít. A változó világban az értékek és a szakmai munka megbecsülését hangsúlyozta Dr. Réffy Balázs igazgató.

Az Orvosi Hetilap folyamatosan fejlődik. Cikkei elérhetők online, évente 100 ezernél több szakmai anyagot töltenek le. Dr. Bencsik Péter, a kiadó természettudományos szerkesztőségének vezetője bemutatta azt az új keresőrendszert, ami az orvosok hatékony információkeresést támogatja, fantázianeve NÓTA (Napivizit Orvosi Tudástár Alkalmazás).

orvosihetilap

Az emlékérem átadása után Dr. Balázs Csaba professzor „Autoimmun pajzsmirigybetegségek klinikai vizsgálata” címmel tartott előadást. Előadásában ismertette pályája indulását, kutatói tevékenységét, illetve megmutatta, hogy a kutatás eredményeinek betegágy melletti hasznosítása révén hogyan lehetett a gyógyulást elősegíteni, az életminőséget javítani, vagy akár a meddőséggel küzdő párok családjában a gyermekáldást lehetővé tenni.

Az emlékülés programjának része volt az Orvosi Hetilap korábbi főszerkesztőjének emlékére alapított „Dr. Fehér János Emlékére Alapítvány-díj” átadása és a kitüntetett, Dr. Köncöl Katalin előadása.

A szerkesztőség a 2013-ban megjelent, legjobbnak ítélt cikkek szerzői számára „Markusovszyk Lajos-díjat” adományozott, a díjazottak névsora elérhető az orvosihetilap.com weboldalon.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.