Növekszik a betegszám – Elkezdődött a COVID járvány hatodik hulláma

Izraelben növekszik a betegszám a COVID járvány hatodik hullámában. Jaír Lapid miniszterelnök és Nicán Horovic egészségügyi miniszter megbeszélést tartott vasárnap a miniszterelnöki hivatalban Jeruzsálemben a koronavírus-járvány hatodik hullámának további kezeléséről.

A helyzetértékelő értekezleten az egészségügyi minisztérium szakemberei ismertették az adatokat, és javaslatokat tettek az ország vezetőinek. Célként jelölték meg a mindennapi élet lehető legmagasabb szintjének fenntartását a járvány s a szükséges intézkedések mellett.

A szakértők a “dinamikus készenlét” elvét hangsúlyozták, vagyis az intézkedéseket a koronavírus-megbetegedések megfigyelésével, a megbetegedések növekedésével összhangban, a helyzet változásának függvényében fogják meghozni.

Továbbra is folyamatosan szinten tartják a gyógyszerkészlet és biztosítják a szükséges beszerzéseket. “A repülőtereken és Izraelben is a turistaszezon csúcsához közeledünk. Ez hatással lesz a terjedési sebességre, ezért fontos a készenléti szint fenntartása” – mondta Lapid a megbeszélésen, ahol köszönetet mondott az egészségügyi hatóságoknak a hatékony járványkezelésért.

Horovic gyanú esetén tesztelésre, és ha bebizonyosodik a fertőzöttség, akkor a karantén betartására szólította fel a lakosságot a növekvő betegszámok miatt, valamint zárt terekben a maszkviselést javasolta mindenkinek, különösen a veszélyeztetett csoportoknak.

maszk

Fotó: 123rf.com

Az egészségügyi minisztérium csekélyebb szombati tesztelésen alapuló adatai szerint az előző napon 6863 új vírushordozót azonosítottak, és 42,46 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 96 558 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, a koronavírus-járvány megjelenése óta 4 371 906 fertőzöttet regisztráltak a mintegy 9,4 millió lakosú országban.

A tárca szerdai jelentése szerint a kórházakban fekvő 1107 beteg közül 342-nek súlyos az állapota, 44-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és egy beteget műtüdővel lélegeztetnekIzraelben már 207 település tartozik az “erősen fertőzött” kategóriába, 32 helység minősül közepesen, 25 pedig enyhén fertőzöttnek, és 16 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.

Tavalyelőtt december vége óta 6 712 425, ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,18 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 501 375-en kaptak, és 828 992-en adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást is.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 977-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban 29-en vesztették életüket, ami 23,7 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.

Olvasd el ezt is!

Kitört az új járvány COVID után

Forrás: Napidoktor.hu