Nőtt a nyitottság a hitelfelvételre

A Cofidis Hitel Monitor második negyedéves felmérése szerint továbbra is alacsony az új hitelt felvevők aránya, a nyitottság a hitelfelvételre azonban nőtt, bár továbbra is kicsi.

A személyi kölcsönöket nyújtó, Magyarországon 2005 óta jelen lévő Cofidis negyedévente teszi közzé az úgynevezett Cofidis Hitel Monitort, amely – 500 fő megkérdezésével – a társadalom fogyasztási szokásait és hitelezési attitűdjét vizsgálja.

A 18-69 éves lakosság fele a felmérés szerint jelenleg is hitelt törleszt, 31 százalék egy, 19 százalék egynél több hitel részleteit fizeti.

Az új hitelt felvevők aránya az első negyedévhez viszonyítva továbbra is alacsony. A második negyedévben a 18-69 évesek 7 százaléka vett fel kölcsönt, elsősorban folyószámla- és a hitelkártya által igénybe vehető hitelt, illetve áruhitelt (2-4 százalék). A hitelfelvétel tekintetében a 30-39 éves korosztály volt a legaktívabb (13 százalék).

penz2_katt3

A növekvő nyitottságot a hitelfelvételre mutatja, hogy a kölcsönfelvételi szándékot és a hitelekhez való általános hozzáállást egyetlen mutatószámba sűrítő Hitel Affinitás Index 2,5 pontot emelkedett az elmúlt negyedév során, 2013 második negyedévében 12 ponton áll. A mutató értéke a 30-39 évesek (22) és a diplomások (17) körében magasabb. Az index 0-tól 100 pontig vehet fel értékeket, annál nagyobb, minél többen vettek fel hitelt a vizsgált időszakon belüli egy évben, illetve minél többen mutatnak nyitottságot általánosságban a hitelekkel kapcsolatban.

A felmérés szerint a 18-69 évesek háromnegyede gondolja úgy, hogy a bankok által kínált pénzügyi megoldások rejtett költségeket tartalmaznak, és közel kétharmaduk (60 százalék) azt, hogy átláthatatlanok a hitelkonstrukciók.

A bankok megítélése nem változott lényegesen az elmúlt negyedévben. Mindössze a kutatásban résztvevők negyede gondolja azt, hogy a hétköznapi emberek könnyen hitelhez juthatnak, s a 18-69 évesek fele érzi úgy, hogy – ha nem is könnyen – de a bankok hajlandóak a lakosságnak hitelezni.

A megkérdezettek döntő többsége (76-84 százalék) a gazdasági világválság hatására változatlanul felelősebb magatartást vár el mind a hitelfelvevőktől, mind a bankoktól. A bankokkal szembeni lakossági bizalom meglehetősen alacsony: mindössze minden ötödik válaszadó bízik a pénzintézetekben.

Forrás: