Nincs több éjszakai tütüke a tundrán

Moszkva betiltja a tömény szeszesitalok éjszakai és kora reggeli órákban történő árusítását.

Az orosz főváros azt tervezi, betiltja a tömény szeszesitalok árusítását az éjszakai és kora reggeli órákban, hogy segítsen leküzdeni az ország egyik fő egészségi problémáját: az alkoholizmust.

Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere már aláírta azt a rendeletet, amely szerint a fővárosi üzletekben tilos lesz a 15 százalékosnál nagyobb alkoholtartalmú szeszesitalok árusítása 22 és 10 óra között. Ezzel azt kívánják megakadályozni, hogy a moszkvaiak éjszaka is vásárolhassanak például vodkát és konyakot, a sör és bor forgalmazását azonban a rendelet nem érinti.

Egyelőre még nem ismert, miként fogják betartatni a tilalmat, amely a RIA Novosztyi és az Interfax hírügynökségek szerint szeptember 1-jén lép majd életbe.10752Egy korábbi tilalom 23 és 8 óra között nem tette lehetővé a tömény szeszek árusítását, ez alól azonban kivételt képeztek azok az üzletek, amelyeknek a helyi hatóságok engedélyezték, hogy a nap 24 órájában forgalmazzanak alkoholt.

Oroszországban a nyáron fogadták el a parlamentben az ittas vezetésre vonatkozó zéró toleranciáról szóló törvényt, miután Dmitrij Medvegyev elnök kijelentette, az oroszokban az ital tekintetében nem lehet megbízni. Emellett törvényileg szabályozzák majd a vodka minimum árát, hogy visszaszorítsák a feketepiacon árult, moonshine fantázianéven futó, abszintot és vodkát tartalmazó ital forgamát, mely évente többezer orosz haláláért felelős.

Az alkoholfüggőség évente körülbelül félmillió ember halálát okozza Oroszországban és jelentősen befolyásolja a férfiak várható élettartamát, mely alacsonyabb, mint az olyan szegény országokban, mint Banglades vagy Honduras.

?Az emberek képtelenek vigyázni egészségükre, ezt tanulni kell? ? mondta el Medvegyev egy 2009-es televíziós interjúban, amikor bejelentette a zéró tolerancia bevezetését.

Forrás: