A nevetés gyógyít? – Robin Williams évforduló

A Nagy Nevettető egy éve követett el öngyilkosságot – a boncolás eredménye szerint sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott az Oscar-díjas filmművész, holott korábban életét végigkísérte mind a kettő: Robin Williams vérében Parkinson-kór elleni gyógyszert s kétféle antidepresszánst találtak.

„„A valóság azok számára mankó, akik megbirkózni a gyógyszerekkel vagy drogokkal képtelenek” – a filmszínész egyik „aranyköpése”

Az, hogy akár egyetlen antidepresszánsfajta is hajlamosíthat öngyilkosságra – az utóbbi huszonöt év tapasztalataként nem meglepő. De az igen, hogy miért végez magával valaki, aki nemcsak filmszerepben játszotta tökéletesen, hanem lényével s egész életművével is szinte azt bizonyította: a nevetés gyógyít?

Mint utóbb megemlékezik róla, valaha a nevettetés a „túlélést” jelentette számára: gyermekként sokat költözött családjával, s Egyesült Államok-szerte a humora mentette meg a kis Robint attól, hogy új lakhelyein a helyi fiúk eltángálják. A zeneoktatása révén világhírnévnek örvendő New York-i Juilliard School színművészképzőjét látogatja huszonkét évesen 1973-tól, ahol emelt szintű, kétfős osztályba (a Superman szerepében a későbbiekben filmcsillaggá váló) Christopher Reeve-vel jár. Bár szellemességével nem mindegyik tanára elismerését vívja ki, a páratlanul tehetséges Robin Williams tanulmányai végeztével nem a színházat, hanem azt a színpadot választja, ahol sziporkázó humorát s rögtönzőképességét együttesen kamatoztathatja: stand-up show-kban lép föl San Franciscóban és Los Angelesben.

Önálló műsoraival a sikere akkora, hogy őt magát a műfaj megújítójaként jegyzik, a hetvenes évek végén pedig önálló tv-sorozatot kap: az Egy úr az űrből című helyzetkomikumon alapuló sorozat címszerepében alakíthat földönkívülit. S amint a továbbiakban több mint száz filmben szerepel, örökké emlékezetes drámai alakításokkal világhírnevet és számos más díjat – köztük egy Oscart – hozó filmalkotásokban érvényesül sziporkázó személyisége: Holt költők társasága, Jó reggelt, Vietnam!, Good Will Hunting, Színes álmok jönnek, Patch Adams, Jumanji, Pán Péter a Hook-ban… S életén végigkíséri a sikeres hollywoodi színészek sorsa: kokain-függősége és alkoholizmusa ki-kiújul – idevágó sziporkája: „A kokain: Isten így közli veled, hogy túl sok pénzt keresel.”

Robin-Williams

A színpadot-közönségét egymaga bármeddig eluralni kész, szókimondó parodista-humorista – aki még a halála előtti évben is televízió élő műsorában szórakoztat –, egy 2002-es önálló fellépésén, melyben a „bolygónk egyik legmókásabb hapsijaként” konferálják fel, az antidepresszánsokról – „a Zolofttól a Prozacig” – megvallja, szerinte mire jók: „…nem érzel semmit, nem is csinálsz semmit. Cs*szd meg mindet!”

A Parkinson-kór velejárója lehet depresszió, a depresszióé pedig öngyilkosság – nyilatkozzák a bennfentesek. De ha a színész kapott antidepresszánst, mégis, miért végzett magával? Vagy lehet, hogy éppen az antidepresszánsok – mivel van ilyen mellékhatásuk – idézték elő öngyilkosságát, mint annyi más ember esetében?

„A személyiség sérüléseinek katartikus feldolgozásában segíthet a komédiázás” – vallotta korábban a Komédiás, aki fölött végül győzedelmeskedett a drog- és gyógyszeripar. A hálószobájában egy notebookban böngésző oldalak maradtak megnyitva: élete utolsó óráiban további lehetséges betegsége és gyógyszerek után kutatott… Az öngyilkosságát kivizsgálók jelentésében ez áll: „…arra panaszkodott, nem tetszik neki az, ahogyan a gyógyszerei miatt érzi magát.”

A Nagy Nevettető nem az első művész, akinek a halálán megdöbbentünk, bár tudjuk, hogy pszichiátriai szereket szedett, amelyek akár öngyilkossági hajlamot, továbbá erősebb függőséget váltanak ki, mint az utcai kábítószerek.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi emberi jogi megfigyelő szervezet az Egyesült Államokban már elérte, hogy a hatóságok kötelezik a gyógyszergyártókat: súlyos mellékhatásokkal – akár öngyilkossági késztetéssel – járó pszichiátriai szerek dobozán fekete keretben kell figyelmeztetést feltüntetniük.

Régóta időszerű megvizsgálni a gyógyszergyártók és pszichiáterek felelősségét, miután oly sokan esnek áldozatul világszerte ezeknek a szereknek – s nem csak hírességek, a közönségük is…

 

Forrás:


Egy válasz