Nahát! Itt egy baba!

Egészséges újszülöttet helyeztek el szerda reggel a nagykanizsai kórház babamentő inkubátorában, annak működése óta először.

Fröhlich Klára sajtóreferens elmondta: a mindössze néhány órás kislányra 8 óra 20 perckor találtak rá. A 2900 grammos gyermeket egészséges, jó általános állapotban vették fel a újszülöttosztályra.

Hozzátette: a nagykanizsai egészségügyi intézményben 2005 decemberében állítottak fel babamentő inkubátort, azóta ez volt az első eset, hogy abban újszülöttet helyeztek el. A kislány további sorsáról csak később születhet döntés.

kisagy

Bátorfi József, a kórház főigazgatója az MTI-nek elmondta: a kislányt felöltöztetve, gondosan ellátva helyezték el az inkubátorban. A gyermek kivizsgálása után az osztály dolgozóinak javaslata alapján az intézmény nevét adják a kislánynak, vagyis Kanizsai Dorottyának nevezik el.

A múlt szombaton a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Kórházának babamentő inkubátorában hagytak egy újszülöttet. Az akkor 4-5 napos, 3160 gramm súlyú, egészséges kisfiú a Gyöngyösi Bence Iván nevet kapta. Harmat György főigazgató tájékoztatása szerint ott az volt a harmadik alkalom, hogy a babamentő inkubátorban újszülöttet helyeztek el.

vid4u.init(450,337,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: