Nagy Elsősegély Teszt 2019 – Ismét jól vizsgáztunk!

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány által meghirdetett Nagy Elsősegély Teszt 2018-ban új kérdésekkel egészült ki, ezért 2019-ben nem kerültek be új kérdések a felmérésbe – pontosításra kerültek azonban egyes válaszok a legfontosabb elsősegélynyújtásra vonatkozó kvíz kérdéssorában.

Bár a klasszikusnak számító NET kérdésekben a válaszok inkább stagnáló, mint növekvő tendenciát mutatnak, az új ismeretek terén – mint például az AED használata – meglepően magabiztos tudásról tanúskodnak a válaszok. A hetedik alkalommal publikált felmérésen 2019-ben ismét sokan voltak kíváncsiak arra, tudják-e a helyes választ a legfontosabb egészségügyi kérdésekre.

2013-ra visszamenőleg az Elsősegély Tájékozottsági Index (mely az összes helyes válasz és az összes feltett kérdés hányadosából mutatja meg, hogy egy 10-es skálán milyen eredményt értek el a megkérdezettek): 2013-ban 6,8 pont, 2014-ben 7 pont, 2015-ben 7,1 pont, 2016-ban 7 pont, 2017-ben 6,7 pont, 2018-ban pedig elértük minden idők legmagasabb pontszámát, 7,3-at! De vajon hogyan szerepelt a lakosság 2019-ben? A válasz pedig nem is lehetne ennél jobb: 2019-ben a Elsősegély Tájékozottsági Index ismét rekordot döntött, hiszen elérte a 7,5 pontot!

Klasszikus NET kérdések – Stagnáló teljesítmény

Az ajánlott napi folyadékbevitel mennyiségét illetően pontosításra került a válasz. Egy 70 kg-os ember napi ajánlott folyadékbevitele 2,1-2,8 liter. Erre a válaszadók kimagaslóan jó arányban válaszoltak helyesen: 80,78% jelölte meg a helyes választ. A javuló eredmény ellenére továbbra is közel 16% gondolja úgy, hogy a helyes válasz napi 3,5 liter. Meglepő módon csökkent viszont a helyes választ adók aránya arra a kérdésre, hogy mit kell tennünk, ha leforrázzuk a kezünket. A 2017-es 75,75% és a 2018-as 77% után 2019-ben csupán 71,71% tudta helyesen, hogy folyó hideg vízzel kell csillapítani a fájdalmat.

Az agyrázkódás tüneteire minden évben rákérdez az OMSZA, mert úgy hiszik, a hétköznapinak tűnő panaszok – úgy, mint aluszékonyság, szédülés, hányinger – alapján sokan elbizonytalanodnak. Ezt a felvetésüket az eredmények is igazolják, hiszen 2018-hoz képest itt is csökkent a helyesen válaszolók aránya, mintegy 4 százalékponttal, de a 76,29%-os válaszarány még mindig jó eredménynek mondható. Hogy mi a teendő, ha üvegszilánk kerül a szemünkbe, ezúttal sem fogott ki a résztvevőkön (75,4%), igaz azonban, hogy 15% továbbra is csukott szemmel várna a segítségre ahelyett, hogy mindkét szemet steril gézlapokkal lefedné, és az idegen testet nem eltávolítva orvost hívna.

A felmérés 2013-as indulása óta csaknem 20%-kal emelkedett az újraélesztés helyes eljárására adott válasz aránya, ez továbbra is örömteli hír. A teszt kitöltőinek közel 60%-a biztos volt abban, hogy a fejet hátrahajtva, szájból orrba vagy szájból-szájba szükséges alkalmazni a levegőfújást és a mellkasnyomást 30:2 arányban. Fontos, hogy akkor sem kell megijedni, ha valaki a szájon át történő újraélesztést nem szeretné alkalmazni.  Ugyanis a mellkas másodpercenként kb. kétszeri, erős, 5-6 cm mélyre történő nyomása ugyanúgy lehetőség egy emberi élet megmentésére. A 60%-os eredmény örömteli ugyan, de még mindig nem elég. Az Országos Mentőszolgálat Alapítván kiemelt célja, hogy minél több emberhez eljusson az újraélesztés helyes módja. Ezt az edukációs célt szolgálja „Tarts Életben” c. kisfilmjük is, amiben a Valami Amerika szereplői – élükön Csuja Imrével – mutatják be humoros, de közérthető formában az újraélesztés gyorsan elsajátítható technikáját:

A legutóbbi jó eredményt megismételve a legfrissebb felmérésben ismét magabiztosan vizsgáztak a kitöltők, és 71,71%-uk helyesen tudta, hogy mi a teendő akkor, ha a tűző napon ájul el mellettünk valaki: lehetőség szerint az árnyékba kell húzni az illetőt és – ha eszméleténél van – vízzel kell megkínálnunk, amíg meg nem érkezik a segítség.

Javuló eredmények az új témakörökben

A Nagy Elsősegély Teszt 2018-as kiadásában az egyik új témakör a vérzéscsillapítás volt. A fejsérülésekre vonatkozó elsősegélynyújtás esetében már legutóbb is jól vizsgáztak a kitöltők, ezt az eredményt pedig megismételték: a válaszadók 95,22 %-a tudta helyesen, hogy a sérültet le kell fektetni, fejét felemelni, és a seb fertőtlenítése után arra sapkakötést kell készíteni.

Legutóbb bizonytalanságra adott okot az orrvérzés elállítására feltett kérdés. Ebből okulva a helyes választ tovább pontosította az OMSZA – a helyes válaszok aránya nőtt, azonban a bizonytalanság megmaradt. A válaszadók jelentős része, vagyis 37,45 %-a úgy állítaná el az orrvérzést, hogy a kezével összeszorítaná az orrnyerget, ami nem megfelelő eljárás. A 2018-as 11%-os eredmény után azonban 46% felé nőtt azoknak az aránya, akik helyesen tudnak elsősegélyt nyújtani ilyen esetekben. Ők mindkét orrcimpát befogva (hogy a vér ne tudjon távozni), a gyermek fejét enyhén előre hajtva csillapítanák a vérzést. A válaszadók tizede sajnos még mindig úgy gondolja, hogy a vérzést a fej hátrahajtásával szükséges csillapítani – ez a megoldás nehezen megy ki a köztudatból.

Meglepően sokan, a kvíz kitöltőinek 96,91%-a volt határozott akkor, ha kullancs-csípést kell ellátnia. Ami kevésbé meglepő, hogy már 2018-ban is ilyen magas volt a helyes választ megjelölők aránya. A helyes válasz, miszerint a kullancsot kullancskiszedő-csipesszel a bőfelszínen fogva enyhe csavarással óvatosan kell kivenni, a többség fejében biztos tudásként él, ami nagyszerű eredmény!

A Teszt utolsó, és egyben legizgalmasabb kérdése az AED készülékek használatára vonatkozott. Több mint 78% jelölte meg a helyes választ a kérdésre, miszerint az AED egy mindenki számára nyilvános helyen elérhető automata defibrillátor, amellyel hirtelen szívhalál esetén laikusként is megkezdhető az újraélesztés. Reméljük, ha sor kerül rá, akkor a gyakorlatban is ugyanilyen magabiztosággal születik meg a jó döntés.

Összeségében tehát, bár még bizonyos témákban van hova fejlődnünk, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány pozitívan értékeli a lakosság felkészülését, ami évre-évre folyamatosan javul.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.